Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kínai kormányfővel találkozott Pekingben Vlagyimir Putyin

A kínai kormányfővel, Ven Csia-paóval (Wen Jiabao) találkozott szerdán Pekingben Vlagyimir Putyin orosz államfő.


Dátum: 2006-03-22 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:33.849292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz elnök kínai látogatásának második napján a China Daily című angol nyelvű, tekintélyes napilap arról számolt be, hogy egy apró lépéssel sikerült előrehaladni a tervezett szibériai olajvezeték kínai leágazása ügyében, amit Peking régóta szorgalmaz. Az oroszok egy Szibériából a Csendes-óceánig húzódó olajvezeték építésére készülnek, s Kína attól tart, hogy Japáné lesz az elsőbbség. Ami a China Daily által említett konkrétumot illeti, állítólag megállapodás jött létre arról, hogy a Transznyeft orosz olajvállalat és a kínai National Petroleum Corporation olajkonszern egyfajta megvalósíthatósági tanulmányt készít.

Egyelőre nem világos, mi áll az állítólagos orosz húzódozás hátterében, Kiszivárgott értesülések szerint Oroszország azt kívánja elérni, hogy ne csak kőolajat, illetve földgázt szállítson Kínába, hanem gépeket, gépipari berendezéseket és műszaki felszereléseket is. Ez utóbbi területeken a Kínába irányuló orosz export az elmúlt évben a korábbinak csaknem felére csökkent. Mindazonáltal a felek síkraszálltak a két ország közötti gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett. Ezt támasztotta alá az is, hogy Putyin a látogatás második napján egy orosz-kínai gazdasági fórumon is részt vett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek