Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több köt összek bennünket, mint amennyi elválaszt

Orbán Viktor szerint jó döntés, hogy nem egy időben rendezik meg a Fidesz és az MSZP budapesti nagygyűlését a választások előtt, bár az is megoldható lett volna, ha egy napon tartják. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje erről, és Mikola István határon túliakkal kapcsolatos kijelentéséről, valamint a Bozsik-programról is beszélt a TV2 Mokka című szerda reggeli műsorában.


Dátum: 2006-03-22 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:35.025366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szerintem jó döntés volt, hogy nem pont egy időben van, bár ha egy időben lettünk volna, az is megoldható lehetett volna" - mondta a Fidesz elnöke, annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc kedden bejelentette, az MSZP április 1-re tette át nagygyűlése időpontját. Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta: ezekben az ügyekben nem szabad hozzájárulni ahhoz, hogy hisztéria alakuljon ki, hiszen Magyarország nyugodt és kiegyensúlyozott. Sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt - tette hozzá a pártelnök, aki szerint az is megoldás lett volna, ha az MSZP április 2-án délelőtt, a Fidesz pedig ugyanazon a napon délután rendezi gyűlését.

"A politikusoknak nem az a dolguk, hogy riogassák egymást, meg a közvéleményt azzal, hogy képtelenek vagyunk egyébként a város két különböző pontján azonos időben összegyülekezni. Azért ez komoly szegénységi bizonyítvány. Igenis képesek vagyunk rá, igenis lehetséges, rajtunk múlik, hogy békesség van, nyugalom, vagy pedig kereplés, vagy pedig ribillió, ahogy a miniszterelnök mondta" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: a Fidesz közönségéért felelősséget vállal.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva kommentálta Mikola Istvánnak, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének a vasárnapi Fidesz-kongresszuson tett kijelentését. Mint mondta, a szocialisták és a Fidesz megegyezése nélkül nem lehet módosítani a kétharmados választójogi törvényt és az állampolgárságról szóló törvényt. "Ez jól van így, ezek olyan horderejű kérdések, amelyekről meg kell egyezni, már hogyha az ember változtatni akar a fennálló helyzeten" - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy Mikola Istvánnal nem egyeztettek-e előzőleg ebben az ügyben, Orbán Viktor azt mondta: "nálunk mindenki arról beszél, amiről akar".

A pártelnök annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint az OTP és a Mol nem finanszírozza tovább a Bozsik-programot, közölte, "gyorsan be kell írni" a Fidesz a választási programjába: rá kell venni a két céget, hogy a kormányváltást követően "azonnal jöjjön vissza", és finanszírozza tovább a labdarúgás-utánpótlást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek