Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea új rakétái képesek egy meglepetésszerű támadásra

Észak-Korea korszerűsíti mozgatható rakétáit, melyekkel könnyebben tud meglepetésszerű támadást indítani szomszédai ellen, de egyelőre nincs olyan rakétája, amellyel elérhetné az Egyesült Államok területét - olvasható egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentésben.


Dátum: 2006-03-22 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:37.359630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kaliforniai székhelyű, nem kormányzati Atomsorompó Tanulmányok Központjának (CNS) az észak-koreai rakétakapacitásról szóló jelentése szerint Phenjannak több mint 800 ballisztikus rakétája van, amelyek közül több vegyi és valószínűleg biológiai fegyverek hordozására is alkalmas.

A jelentés szerint a exportja a phenjani kormány egyik fő devizabevételi forrása. Az észak-koreai rakéták és rakétatechnológiai első és máig leghűségesebb vásárlója Irán - szögezi le a dokumentum.

Észak-Korea március 8-án sikeres kísérletet hajtott végre két vagy három rövid hatótávolságú rakétával, aggodalmat váltva ki a nyugati világban.

Burwell Bell vezérezredes, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok parancsnoka az amerikai képviselőház fegyveres erőkért felelős bizottsága előtt nyilatkozva "minőségi ugrásnak" nevezte az új rakéták kifejlesztését. Ezek a szilárd hajtóanyagú rakéták megbízhatóbbak a korábbi folyékony hajtóanyagúaknál, könnyebb a mozgatásuk, tartósabbak és pontosabbak is az elődeiknél - mondta az amerikai tábornok.

A jelentés szerint Észak-Koreának jelenleg nincs olyan rakétája, amellyel elérhetné az Egyesült Államok szárazföldi területét, de Bell és más amerikai illetékesek szerint olyan nagyobb hatótávolságú rakéták kifejlesztésébe fogott, amelyek már képesek lesznek erre. A kísérleti stádiumban lévő, Taepodong-X elnevezésű, szilárd hajtóanyagú rakéta hatótávolsága eléri a 4000 kilométert, és így csapást lehetne mérni vele Japánra vagy a Guam szigeti (Csendes-óceán) amerikai támaszpontra.

A március elején kipróbált észak-koreai rakéták hatótávolsága 100-120 kilométer, így képesek elérni a szöuli amerikai bázisokat, sőt nagy valószínűséggel e támaszpontok Szöultól délre tervezett új helyszíneit is, ahová a következő években fogják költöztetni őket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek