Ma kísérik végső útjára Gyulai Istvánt
Gyulai István március 12-én monte-carlói otthonában 63 éves korában hunyt el. Búcsúztatását ma 14 órakor tartják a Pesterzsébeti temetőben.
Dátum: 2006-03-22 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:38.553576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyulai István egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az élete egy csoda volt. A korábban huszonnyolcszoros magyar bajnok atléta előbb népszerű televíziós lett, majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkáraként tevékenykedett.
hirado.hu - fidesz.hu