Kövér László: nagy a tét
Kövér László szerint a jelenlegi kormány nem érdemli meg, hogy egy országot irányítson, mert ha amit cselekszik ostobaságból teszi, akkor méltatlan erre, ha pedig tudatosan, akkor egyszerűen nemzetáruló. A Fidesz alelnöke e véleményének Pécsett kedden tartott választási kampánygyűlésén adott hangot.
Dátum: 2002-10-09 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:04.487183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ahhoz ugyanis, hogy a 320 milliárdnyi talált pénzt osztogassák, nem ész kell, csupán felelőtlenség" - fűzte hozzá. Az önkormányzati választás tétje Pécsett is az, hogy olyan vezetőt kapjon a város, amelyet múltja, jelene és remélt jövője alapján megérdemel - mondta az alelnök.
"Ternák Gábor pécsi polgármesterjelöltnek, aki orvosként a kórok leküzdésén dolgozik, most a bolsevizmus gyilkos kórját kell legyőznie, mely a társadalom egészének immunrendszerét gyengíti" - jelentette ki Kövér László.
A Fidesz alelnöke hallgatóságának figyelmét arra hívta fel, hogy tegnap járt le a dicsőséges 133 nap, s még mindig itt vannak a visszatért Lenin-fiúk. Hozzátette: az önkormányzati választás tétje igen nagy, mert nem a győzelem vagy a tiszta helytállás, hanem az önök élete a tét és a jövő, amely Pécs esetében a város határain túl is kisugárzik.
Kövér László úgy gondolja, hogy miért ne lehetne most revánsot venni a tavaszi kudarcért. Megfogalmazása szerint most, amikor megnézettetik, tudunk-e olyan helyi vezetőket választani, akik nem pártérdekeket, hanem polgári értékeket - a családot, a munkát, a tanulást, a rendet szolgálják és védelmet nyújtanak a központi hatalom túlkapásai ellen, amelyek épp ezeket az értékeket fenyegetik.
Orbán Viktort idézve Kövér László arra szólította fel a nyugdíjasokat, hogy jól teszik, ha a nemrégiben kapott 19 ezer forintot nem teszik el, mert hamarosan jönnek érte, hogy elvigyék, ugyanis a kormány árszabályozási hatásköre alá tartozó szolgáltatások terén áremelések várhatók, s ez kellemetlen meglepetéseket okozhat mindazoknak, akik úgy érzik, kaptak valamit.
"Az osztogatásnak a jövő évi költségvetésben meglesz a böjtje, a kormány ugyanis már felszólította a munkaadókat, hogy csak a minimálisan várható inflációnál kisebb béremeléseket alkalmazzanak. Így aztán biztos, hogy a jóléti fordulatként meghirdetett program voltaképpen vissza fordulatot jelent" - hangoztatta nézeteit Kövér László.
A fideszes politikus úgy vélekedett: a kormány nem a nemzet, hanem a nemzetközi vagy a volt bolsevikokból lett tőkések kiszolgálója, s mindez azzal a veszéllyel jár, hogy 50 év múlva 7 millióra csökkenhet és fele részben 50 év feletti korúra öregedhet a magyar társadalom.
Az SZDSZ-ről szólva kijelentette, hogy ez a kicsi párt a hatalom közelébe kerülve úgy csap le az oktatási tárcára, mint vércse a pocokra. Remenyik Sándor egyik verséből idézve Kövér László ekként figyelmeztette hallgatóságát: "ne hagyjátok a templomot és az iskolát!", mert a jelenlegi oktatáspolitika célja elkülönült fogyasztóegyedekké tenni a közösségek tagjait".
MTI - fidesz.hu