Veszélyben a választások tisztasága
Az MSZP működése és választási tevékenysége alapvetően veszélyezteti a 2006. évi országgyűlési választások tisztaságát - mutatott rá Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdán.
Dátum: 2006-03-22 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:40.222711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt néhány hétben három olyan ügyre derült fény, amely egyértelműen azt mutatja, hogy a "szocialista párt tevékenysége veszélyes a 2006. évi parlamenti választások demokratikus és tiszta lebonyolítására" - világított rá Szijjártó Péter.
Elsőként a szolnoki esetet említette, melynek kapcsán elmondta: lelepleződött egy rendkívül súlyos bűncselekmény, ahol törvénytelen és tilos eszközökkel, az összegyűjtött ajánlószelvények alapján készített adatbázist az MSZP. Külön kiemelte, hogy ez ügyben maga a szocialista párt elnöke ismerte be, hogy valóban történt bűncselekmény.
Másodikként - a gyulai események kapcsán - rámutatott, hogy az MSZP előszeretettel vádolja politikai riválisát - jelen esetben a Fideszt - olyan cselekedetekkel, amelyeket ő maga követett el. Az ottani eseményeket felelevenítve kifejtette, hogy Gyulán a szocialista polgármester azon alkalmazottját bocsátották el egy korrupciós ügyre hivatkozva, akinek a számítógépén később megtalálták az említett adatbázist. Kiemelte: nem tudni, mi történt a számítógéppel az elbocsátás és az adatbázis napvilágra kerülése között eltelt két hétben. Két lehetőségre mutatott azonban rá: vagy szándékos politikai provokációról volt szó, vagy az elbocsátott munkatárs rájött, hogy az MSZP egy illegális és törvénytelen adatbázist tart fönn.
Végezetül a tegnap talált, MSZP-s kampányanyagokat, két kormánytag névjegyét és pomázi lakosok személyes adatait tartalmazó aktatáskát említette, amelyet egy férfi vitt be a Fővárosi Választási Irodába, az iroda dolgozói azonban nem kívántak foglalkozni az esettel.
- Az esetek után egyértelműen, megfellebbezhetetlenül és megkérdőjelezhetetlenül ki kell mondani, hogy az MSZP tulajdonában évek óta illegálisan létrehozott, törvénytelenül kezelt és a választások tiszta, jogszerű és demokratikus lebonyolítását veszélyeztető adatbázisok halmozódtak fel - mutatott rá Szijjártó Péter, majd kijelentette: ezeket az MSZP-nek kötelessége nyilvánosan megsemmisíteni.
fidesz.hu