A nemzet nem megosztott
A magyar nemzet ma nem megosztott, bár az emberek között komoly viták vannak - mondta Orbán Viktor a beszédeiből, írásaiból, interjúiból szerkesztett 20 év című könyv bemutatóján a budapesti Károlyi-palotában.
Dátum: 2006-03-22 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:41.108473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A magyar nemzet ma nem megosztott, a magyar nemzetben ma komoly viták vannak, időnként súlyos viták vannak, de ez mindig előfordul, ha az emberek őszintén beszélnek egymással, vagy komoly döntés előtt áll egy közösség" - mondta a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a Heti Válasz Kiadó gondozásában megjelent kötet bemutatóján.
Hozzátette: egy nemzet akkor válik megosztottá, ha nincsenek olyan közös értékek és közös célok, amelyek képesek lennének a közösséghez tartozó embereket körülfogni, összeabroncsozni. A magyar nemzetnek vannak ma ilyen értékei, ezért igenis, a magyar nemzet egyesíthető, hiszek benne, hogy nem megosztott, hanem nemzetegyesítő program segítségével képesek vagyunk összefogni és egyesíteni - mondta.
Orbán Viktor az 1986-2006-ig tartó húsz éves időszakot felölelő kötet bemutatóján elmondta: a 2002-es választási vereség után át kellett gondolnia, mi az az ambíció, ami még a közéletben tartja. Mint mondta, az elmúlt négy évet arra szánta, hogy segítsen ismét közel hozni egymáshoz az embereket és a demokrácia intézményeit. Véleménye szerint ugyanis rendszerváltásnak nem a "félforradalmi" hangulata veszett el, hanem az az érzés, hogy ehhez mindenkinek köze van, és kezdett tragikusan nagy távolság kialakulni az emberek és a demokrácia intézményei között.
A parlamenti ciklusonként szerkesztett kötetről szólva a politikus úgy fogalmazott: "visszaad valamit abból, amiről nem szoktunk beszélni, (...) hogy én valójában szeretem ezt a munkát". Hozzátette: a politika, mint szakma nem a hatalomról szól, hanem arra ad lehetőséget, hogy a lehető legtöbb emberrel találkozzunk.
A 20 év című kötetet szerkesztő Szőnyi Szilárd elmondta: a válogatás Orbán Viktor portréját és a mögöttünk hagyott húsz évet vázolja fel beszéd-, interjú- és írásrészletek segítségével. Hozzátette: a szerkesztési elvek tekintetében szándékaitól nem állt távol Márai Sándor Füveskönyve. "Nagy Imre újratemetéséről", "A liberalizmusról", "A másságról", "A kettős állampolgárságról", "A MIÉP szavazóiról" - ezek a szemelvénycímek találhatók többek között a kötetben.
A könyv végén Lánczi András politológus méltatása olvasható, aki a bemutatón arról beszélt, a kötet nem az "izmusokról szól", mert Orbán Viktor nem a liberalizmustól jutott el a konzervativizmusig, hanem az ideologikus környezettől a valódi politikai gondolkodásig.
MTI - fidesz.hu