Költségvetési Tanács: az ÁSZ elnöke is támogatja
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is támogatná a Költségvetési Tanács felállítását. Az ötletet Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje vetette fel, annak érdekében, hogy a kormány és a parlament reális, betartható büdzsét alkosson.
Dátum: 2006-03-22 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:43.144161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor egy néhány tagból álló testületet hozna létre, amelyben helyet kapna az Állami Számvevőszék elnöke is. A tanács különleges jogokat kapna, például a nem reális költségvetési javaslatot visszaküldhetné a kormánynak, majd a parlamentnek is.
Az ÁSZ elnöke az InfoRádióban azt mondta: a világ számos pontján működik ilyen testület. Arra nem tudott választ adni, hogy alkotmányos-e, ha egy, a törvényhozástól független szervezet a parlamentnek visszaad egy javaslatot, de mint mondta, erre a jogalkotóknak kell megoldást találniuk.
Kovács Árpád elmondta: minden olyan kezdeményezést jónak tart, amely javítaná a büdzsét. Emlékeztetett arra, hogy a számvevőszék elnökeként már többször felhívta a figyelmet a költségvetés hibáira, amelyek utólag be is igazolódtak. "Van indoka annak, hogy ezeket a figyelemfelhívásokat többnek tekintsük, mint egy pusztába kiáltott szó, amelyet a parlament udvariasan megtapsol" - jelentette ki Kovács Árpád. Mint mondta: kézenfekvő lenne, ha a testület munkaszervezetét a számvevőszék adná.
Az elemzők is jónak tartják a fiskális tanács létrehozását
A Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese szerint is jó ötlet, ha a monetáris tanácshoz hasonlóan létrejön egy fiskális tanács.
Palócz Éva az InfoRádióban azt mondta: az Állami Számvevőszékkel szemben a testület folyamatosan ellenőrizhetné, hogy megvalósulnak-e a költségvetésben foglalt irányszámok. Ha nem, akkor pedig kötelezhetné a Pénzügyminisztériumot a büdzsé betartására.
Londoni elemzők is támogatják
A feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzők szerint, ha nem csak a választással kapcsolatos költségvetési félelmek enyhítése a célja, akkor jó ötlet a Fidesz elnöke által felvetett független költségvetési tanács létrehozása.
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató londoni befektetési és elemző részlege által kiadott gyorskommentárja pozitívnak minősítette az ötletet. A ház szerint a testület létrehozása fontos szerkezeti változást jelentene, ha megfelelő módon végrehajtják, és a tanács valóban "több lenne egyszerű gumibélyegzőnél".
Lehetséges, hogy a javaslat felvetésének célja csak a választások előtti költségvetési aggályok elsimítása, mégis, "legalább előkerült valamilyen pozitív költségvetési szerkezeti reformötlet" - olvasható a Goldman Sachs Londonban kiadott értékelésében.
inforadio.hu - fidesz.hu