Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ügyészségi nyomozás a szocialista adatbázis ügyében

A Szolnoki Városi Ügyészség a mai napon nyomozást rendelt el a helyi MSZP-irodában történt jogosulatlan adatkezelés ügyében, ismeretlen tettes ellen.


Dátum: 2006-03-22 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:43.761496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyben a Fidesz Új Demokrácia Központja tett feljelentést, miután bizonyítékok kerültek nyilvánosságra arról, hogy az MSZP szolnoki szervezete súlyosan törvénysértő módon vezet nyilvántartást a választópolgárokról.

Gyurcsány Ferenc korábban hazug módon "pontatlanságnak", "túlbuzgóságnak" nevezte a pártja által elkövetett köztörvényes bűncselekményt. Az emberek azonban már akkor sem hittek neki, hiszen maga Hiller István MSZP-elnök ismerte el egy televíziós interjúban, hogy a szolnoki MSZP-szervezet olyan adatokat kezelt, amelyeket jogszerűen nem lehetett volna.

Felszólítjuk a szocialistákat, hogy állítsák le a kampányukat kísérő súlyos törvénysértések sorozatát, és szüntessék be azt a gyakorlatot, hogy politikai ellenfeleiket vádolják olyan bűncselekményekkel, melyeket ők maguk követnek el!

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

***

Mint ismert, március 2-án Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője egy sajtó-helyreigazítási kérelmet vitt át az MSZP szolnoki irodájába, ahová elkísérte a helyi tévé egyik operatőre. A képviselő egy munkaszobába is belépett, ahol a kamera rögzítette egy számítógép monitorját a rajta lévő adatokkal. Ez akkor derült ki, amikor a Fidesz megkapta a kereskedelmi televíziótól a megrendelt kazettát, amelyet Szalay választási kampányfilmjéhez készítettek.

Az MSZP szolnoki elnöke március 10-én lezárta a vizsgálatot a Fidesz által kifogásolt adatkezelés ügyében. Csák László elmondta: az irodájában dolgozó aktivista munkája során illetéktelen adatkezelést végzett, ezért felelősségre is vonták. Hozzátette: az így kezelt adatokat megsemmisítették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek