Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ÁSZ-elmarasztalás: bürokrácia, pénzpazarlás

A Fidesz az elmúlt évek során számtalanszor figyelmeztette a kormányt, hogy a területfejlesztésre fordítható pénzek felhasználása és a pályáztatási rendszer átláthatatlan és rosszul szabályozott. Az Állami Számvevőszék vizsgálata most ugyanerre a megállapításra jutott.


Dátum: 2006-03-22 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:44.070922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miközben a luxuskormány folyamatosan a kisebb államról és az államigazgatás költségeinek lefaragásáról beszél, a bürokrácia soha nem látott mértékben növekedett az elmúlt években.

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány amellett, hogy az államtitkárok számát hetven fővel növelte, újabb és újabb, az adóforintok millióit felemésztő intézmények sorát hozta létre. A területfejlesztési fejezet létrehozásáról lefolytatott számvevőszéki vizsgálat is ezt támasztja alá: a kormány célszerűtlenül és rendezetlenül alakította ki a fejezet szervezeti kereteit, túl sok a vezető. A rendelkezésre álló források nyolcvan százalékát ráadásul nem is területfejlesztési célokra használták fel!

Az ÁSZ-jelentés nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy a kormány képtelen volt kezelni a leghátrányosabb helyzetű kistérségek problémáit. A lakáscélú források kormányzati szűkítése miatt az állami támogatású lakásprogramokat egyre kevesebben tudták igénybe venni. A szociálisan rászoruló családokat pedig nagyon nehéz helyzetbe hozták azzal, hogy átcsoportosították a lakbértámogatás forrásait.

A leendő polgári kormány átlátható és az uniós gyakorlatnak megfelelő pályázati rendszert fog kialakítani annak érdekében, hogy hatékony szervezeti körülmények között jóval könnyebben lehessen lefolytatni a területfejlesztési pályázati eljárásokat.

Mikes Éva,

a Fidesz területfejlesztési programszóvivője

os - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek