Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országgyűlés működésében is változásra van szükség

A parlamenti munka az elmúlt négy évben a kormánypárti többség magatartása miatt sajnos nem az emberekről, nem Magyarország problémáinak megoldásáról szólt. A Medgyessy-Gyurcsány kormány gombnyomogató törvénygyárrá silányította az Országgyűlést.


Dátum: 2006-03-22 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:44.361694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 258 ellenzéki törvény- illetve határozati javaslat közül mindössze nyolcat volt hajlandó elfogadni a hatalom. A luxusbaloldali kormány által beterjesztett törvények közül húszat minősített alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság. A parlament működése mindvégig egyenetlen, koordinálatlan, sokszor kiszámíthatatlan és kaotikus volt.

A hatalom demokrácia-felfogását minősíti, hogy a kormánypárti házelnök a Medgyessy-Gyurcsány kormány számára kényes ügyekben négy azonnali kérdés, illetve 20 interpelláció elhangzását tiltotta meg. Gyurcsány Ferenc - szakítva a rendszerváltás óta követett alkotmányos szokásjoggal - az Országgyűlést színpadi háttérnek használta saját kampányszerepléseihez, durván visszaélve a Házszabály adta lehetőségekkel. A miniszterelnök öntömjénező napirend előtti felszólalásai nem az emberek érdekeit, hanem politikai ellenfelei lejáratását szolgálták. A házelnök asszony ehhez is készséggel asszisztált.

Mindezt nem akarjuk és nem engedjük folytatni. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének működésében is változásra van szükség. A 2006-os választás után vissza kell adni a parlament tekintélyét, az Országgyűlést törvénygyár helyett újra törvényalkotó népképviseleti testületté kell alakítani.

Deutsch-Für Tamás

az Országgyűlés alelnöke

os - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek