Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz megalapozott költségvetést készít

Ma a gazdaságnak abban a részében, ahol a kormányzat befolyást gyakorol, ahol a döntései azonnali következményekkel járnak - államháztartási ügyek, költségvetés, jogtalan ÁFA-visszatartás - komoly baj van. Az emberek érdekében ezeken a válságterületeken sürgős és mélyreható változásokra van szükség!


Dátum: 2006-03-22 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:44.650018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári kormány minden felelőtlen pazarlást meg fog szüntetni, és a 2007. évi költségvetést már másképpen készíti el. Az emberek érdekét szolgáló, megalapozott költségvetésre garancia az a tervezett intézkedésünk is, hogy ha egy biztos lábakon álló, elfogadott költségvetést túllép a kormány, akkor a miniszterelnök illetve a miniszterek fizetését csökkenteni kell, függően a hiány túllépésének mértékétől. Európában erre van példa.

Az új kormányzati ciklusban Költségvetési Tanácsot állítunk fel annak érdekében, hogy a kormány illetve az Országgyűlés reális, betartható költségvetést alkosson. A létrehozandó Költségvetési Tanács - amelyben mások mellett helyet kap az Állami Számvevőszék elnöke és a Nemzeti Bank elnöke is - különleges jogokkal lesz felruházva; első körben visszaküldheti a nem reális törvényjavaslatot a kormánynak, második körben pedig az Országgyűlésnek.

Javaslatunk ésszerűségét, fontosságát mutatja, hogy az egyik legnevesebb londoni elemző-cég a Goldman Sachs is pozitívnak nevezte azt.

Domokos László,

a Fidesz gazdasági programszóvivője

os - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek