Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám Huszein volt külügyminisztere cáfolt

Szaddám Huszein iraki diktátor kormányának egykori külügyminisztere, aki a 2003-as amerikai iraki megszállás óta először szólalt meg, cáfolta szerdán, hogy információkat adott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) az iraki tömegpusztító fegyverekről.


Dátum: 2006-03-22 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:45.868594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban az NBC amerikai tv-csatorna egyik műsorában meg nem nevezett jelenlegi és volt amerikai hírszerzési illetékesekre hivatkozva elhangzott, hogy Nadzsi Szabri részleteket szolgáltatott az iraki tömegpusztító fegyverekről, s ezért több mint 100 ezer dollárt kapott egy közvetítőn keresztül.

Az iraki diplomácia volt vezetője alaptalan hazugságnak, teljes mértékben koholmánynak minősítette az NBC által közölteket. Szabri szerint az NBC "egyike azoknak az amerikai tájékoztatási eszközöknek, amelyek terjesztették az amerikai kormányzat hazugságait, hogy becsapják az amerikai népet és a világot, és így elősegítsék Irak megszállásának gyarmatosító tervét".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek