Kóka beszél államcsődről
Az a Kóka János beszél államcsődről, akit a legsikertelenebb gazdasági miniszterként tartanak majd számon az évkönyvek.
Dátum: 2006-03-22 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:46.476966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A luxuskormány tehetetlenkedése nyomán oda jutottunk, hogy mára minden magyar embernek - nyugdíjastól a csecsemőig - 1,3 millió forint államadósság nyomja a vállát. Nemzeti fizetőeszközünk értéke folyamatosan romlik. A kormány sorozatosan veszi fel az újabb és újabb, óriási összegű hiteleket, melyeket az embereknek kell majd visszafizetniük.
Az a Kóka János beszél államcsődről, akinek minisztersége alatt a gazdaságpolitika nem szól másról, mint a jövő feléléséről. A Medgyesy-Gyurcsány-kormány több államadósságot halmozott fel, mint a Kádár-rendszer a szocializmus évtizedei alatt! A legnevesebb nyugati gazdasági elemzők és az EU illetékesei fenntarthatatlannak nevezik a magyar pénzügyi helyzetet, közben sorra leminősítik az országot, így értékelve a kormány tevékenységét.
Az emberek anyagi biztonsága érdekében létfontosságú, hogy ez a dzsentri-mentalitás megváltozzon Magyarországon. A változásra a kormányváltás, és egy olyan új politika a garancia, amely luxuskormányzás helyett felelősen kezeli az adófizetők pénzét.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
os - fidesz.hu