Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A valóság is a Fidesz szövetségese

Az áprilisi országgyűlési választásokon a a Fidesz legfontosabb szövetségese a valóság: akinek többet kell fizetnie a rezsiért, mint négy éve, illetve a gyógyszerekért, azt már nem lehet elámítani - mondta Varga Mihály szerdán.


Dátum: 2006-03-22 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:49.118553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus szerdán este szólalt fel Budapesten, a XI. kerületi Fővárosi Művelődési Házban megrendezett, kulturális műsorral egybekötött lakossági fórumon, ahol Deák András és Kristóf József fideszes képviselőjelöltekkel vett részt.

Varga Mihály úgy értékelte, hogy 18 nap múlva érdemi változásra van szüksége Magyarországnak, amelynek kátyúba ragadt a szekere, ahhoz, hogy emelkedő nemzet legyen, amelyik Európában, a világban is megállja a helyét.

A Fidesz alelnöke úgy értékelte, hogy az MSZP lejárt szavatosságú ígéreteket terjeszt a választók elé: ugyanazokat, mint 2002-ben. Ezen belül kitért arra, hogy négy évvel ezelőtt 400 ezer új munkahelyet ígértek, amely helyett ma 436 ezer munkanélküli van és ingyenes szívgyógyszereket is ígértek, amelyből a legtöbbet használt ára azóta már több mint 100 százalékkal emelkedett.

Varga Mihály elmondta: megdöbbent, amikor a rádióban hallotta, hogy Gyurcsány Ferenc kijelentette, a magyar nyugdíjas már úgy él, mint Ausztriában, Stájerországban, később pedig, battonyai fórumán arról számolt be a kormányfő, hogy ismerős neki az, amikor egy lakótelepi édesanya megnézi a gázórát, és nem kapcsolja be a konyhai fűtőtestet.

Varga Mihály kifejtette, hogy a másik oldalról azt hallják a választók, "dübörög a gazdaság, nagy a jólét, ilyen jól még nem éltek a magyar emberek", például Kóka János gazdasági minisztertől, aki a száz leggazdagabb magyar egyike.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek