Újabb hetven tonna illegális húst találtak Budaörsön
Újabb hetven tonna illegális, köztük több tonna lejárt szavatosságú és feldolgozásra váró húst találtak az állatorvosok egy budaörsi hűtőraktárban - erősítette meg Virsinger György Pest megyei főállatorvos az RTL Klub szerda esti híradójának információját az MTI-nek.
Dátum: 2006-03-23 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:52.009192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A telepen raktároztató cég üzleti kapcsolatban van azzal a pomázi vállalkozással, amelynek telepén először találtak kétes eredetű húst a múlt héten. Korábban Pomázon 6,5, Nagyigmándon 10, Budaörsön pedig 30 tonna kétes eredetű húst találtak - hangzott el a kereskedelmi csatona hírműsorában. A tudósítás szerint a telephelyen nem tudták, mit tárolnak; a raktároztatásért fizettek, és a telephelyen nem kötelesek ellenőrizni, honnan származnak a termékek. A tévé szerint az biztos, hogy a hús hűtőházakba került, azokból pedig húsfeldolgozókhoz. Az illegális termékekből az országban szinte mindenhová, nemcsak Pest, hanem például Zala, Szolnok és Komárom-Esztergom megyébe, valamint Budapestre is jutott.
Virsinger György az MTI-nek elmondta: még mindig nem derült ki, honnan származnak a termékek. Az érintett vállalkozások - amelyek nevét a vizsgálatok miatt nem közölte - nem adtak erre választ. Mivel a raktároztató cégek továbbra sem tudják igazolni a hús eredetét, nem lehet kizárni, hogy külföldről érkezett; van olyan cég, melynek külföldi a tulajdonosa - mondta a Pest megyei főállatorvos. Mint kifejtette, kedden találták meg a hetven tonna vegyes - sertés és baromfi - húskészítményt, miután a két hete Pomázon felfedezett illegális húsüzemi tevékenység után nyomozni kezdtek. Virsinger György azt is elmondta, hogy a hústermékeket zárolták, és a már lejárt termékek megsemmisítését elrendelték. Ezt Solton, egy speciális, állati eredetű takarmányokat előállító üzemben, hőkezeléssel végzik el.
A főállatorvos szerint több hétbe is beletelhet, amíg kiderítik, hova került a hús, hiszen sok forgalmazó és előállító céget kell megvizsgálni. Az szerinte bizonyos, hogy az illegális hús különböző termékekbe került és nyilvánvalóan forgalomba is hozták. Előbb-utóbb arra is fény derül, melyik áruház polcaira jutottak ilyen termékek - mondta, megjegyezve, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda segítségét kérték a vizsgálatokhoz. Virsinger György úgy vélte: ekkora mennyiségű tételek esetén, és tekintettel arra, hogy az eredetük tisztázatlan, nem lehet szó egyszerű gondatlanságról.
MTI - fidesz.hu