Az ügyészség jogállamban a közérdek védelmezője
Az ügyészség a mai világban a közérdek védelmezője, ez a kiemelkedő feladata a mai modern jogállamban - hangsúlyozta dr. Polt Péter legfőbb ügyész, aki tegnap szakmai értekezleten vett részt a Heves Megyei Főügyészségen. - A nemzetközi tendencia is e szervezet szerepének erősítése, mind nemzeti, mind pedig európai szinten.
Dátum: 2002-10-09 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:11.332756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta, hazánkban a magyar jogalkotók is jól érzékelik az ügyészi szervezet központi szerepét a bűnözés elnyomásában, a törvényesség, a közérdek védelmében. Ennek bizonyítéka, hogy az utóbbi időben növekedett a hatás- és feladatkörük. Bővült például a korrupciós cselekmények ügyészségi nyomozásában. Megkapták a titkos eszközök, rendszerek használatának közvetlen jogát is.
A legfőbb ügyész megítélése szerint a hazai ügyészi szervezet évek óta egyre magasabb színvonalon látja el munkáját, annak ellenére, hogy a feltételek nehezülnek. A növekvő feladatok mellett évek óta nem megfelelő az itt dolgozók bérezése, s nem kielégítőek a infrastrukturális feltételek sem.
- Az elkövetkezőkben mindebben sok minden javítandó - mondta -, de a legfontosabb az ügyészi illetmények emelésének a kérdése. Ennek érdekében tárgyalásban vagyunk a kormányzattal, hiszen most készül a jövő évi költségvetés tervezete. A kormány részéről elhangzott javaslat 50 százalékos béremelésre. Remélem, mindenféleképpen nagy léptékű növelésre kerül sor jövőre.
A Heves megyei ügyészi szervezet munkájáról dicsérőleg szólt a legfőbb ügyész:
- Úgy gondolom, az országoshoz hasonlóan Heves megyében is rendkívül jól teljesítette feladatait az ügyészség. Ha rangsort kell felállítani, vannak mutatók, amelyekben az elsők között szerepel.
Így például a váderedményesség tekintetében a több mint 97 százalékos arány egészen elképesztően jó eredménynek számít. Ugyanilyen pozitívan értékelhető a magánjogi-közigazgatási szakág tevékenysége is. Azzal együtt is, hogy ez utóbbi területen igen kevesen dolgoznak a megyében. Öszszességében azt mondhatom, már évek óta kiemelkedően látják el teendőiket a Heves megyei ügyészek.
Mindennek alátámasztására szolgálhattak a megyei ügyészi értekezleten dr. Román Gyula főügyész, továbbá dr. Misi László és Parázsóné dr. Gulyás Katalin főügyészhelyettesek beszámolói. Ezekből tudható, hogy a megyei váderedményesség 97,82 százalékos, amivel a harmadik helyen állnak az országban. Idén szeptember végéig 2616 büntetőügy érkezett a megye ügyészségeire, s ezeket a törvényes határidő, azaz 30 nap alatt intézték, több mint 90 százalékukat a régi eljárási rendelkezéseknek megfelelően 15 napon(!) belül. Mindössze egy-kettőnél volt szükség 30-60 nap közötti időtartamra. Az ügyek egyharmadában gyorsított eljárást foganatosítottak, bíróság elé állításra, illetve tárgyalás mellőzésére tettek indítványt, hogy minél hamarabb lebonyolíthatóak legyenek e procedúrák. Az országos összehasonlításban a vádelhalasztás jogintézményével is kiemelkedően éltek, e téren második a hazai rangsorban Heves megye.
Az elmúlt öt évben az ügyérkezés folyamatos emelkedése volt megfigyelhető a magánjogi-közigazgatási szakágban is, amelyben a megyében négyen dolgoznak. Igaz, az idei eddigi adatok a tavalyihoz képest stabilizálódást mutatnak. Évente 2700-2900 ügyet jelent mindez. A törvényességi kérelmek intézésénél ügyelnek a 30 napos határidő betartására az iratok megérkezésétől számítva. Munkáik közé tartoznak a közigazgatással, a szabálysértésekkel, a munkavédelemmel összefüggő, illetve a munka- és szövetkezeti jogi jellegű törvényességi vizsgálatok is, amelyekből 200-240 van egy évben. Az intézkedéseik 20 százalékában élnek óvással, 50 százalékában felszólalással, a többinél pedig jelzéssel.
Kiemelkedő feladatként kezelik az állampolgároktól érkezett kérelmek alapos, minden oldalról körüljárt intézését. Odafigyelnek a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységekre, valamint az alapítványok, egyesületek működésének törvényességi vizsgálatára is.
Jelenleg nyolc ügyészi státus betöltetlen a megyében. Emellett főleg informatikai fejlesztésekre lenne szükség. Felújításra szorul a Füzesabonyi Városi Ügyészség épülete, s a Hatvani Bíróság jövő évi tervezett felújítása kapcsán megoldandó az ottani ügyészek megfelelő elhelyezése is. Mindez azonban - akárcsak az ügyészek bérezése - elsősorban költségvetési kérdés.
(—lay) - Heves Megyei Hírlap online