Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megrótták Havas Henriket

Szóbeli figyelmeztetésben részesítette a TV2 vezetése Havas Henriket a Mokka című reggeli műsorban tett minapi kijelentése miatt - közölte Lóránt Gergely, a csatorna szóvivője. Hozzátette: nyomatékosan felszólították a műsorvezetőt, a jövőben tartózkodjék a nem tényszerű információk közléséről.


Dátum: 2006-03-23 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:55.844520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő kérdésünkre annyit közölt: a TV2 nem hozza nyilvánosságra az elmarasztalt munkatársakkal szembeni szankciókat; így nem sikerült megtudnunk, hogy Havasnak - a figyelmeztetésen kívül - kell-e szankciókkal számolnia.

Ismeretes: Havas Henrik a Mokka keddi adásában kivételesen sértő módon, szóbeszédre hivatkozva keresett magyarázatot arra, hogy Szabad György, az első szabadon választott parlament elnöke miért támogatja a polgári erőket, mikor négy éve még kritikus módon viszonyult a Fideszhez. MDF-es képviselők pletykáit említve kifejtette: fideszes politikusok "közbenjártak" Szabad György jóindulatáért. - Fiatal az asszony, állítólag, és Gyuri bácsinak egzisztenciálisan anyagi problémái voltak - fogalmazott gúnyosan, arra célozva, hogy a Fidesz a volt parlamenti elnök házasságából adódó esetleges anyagi gondokat kihasználva csábította magához Szabad Györgyöt.

Bodacz Balázs Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek