Feszült kapcsolatok Japán és Kína között
A feszült kapcsolatok miatt Japán egyelőre elhalasztotta a Kínának az áprilisban kezdődő pénzügyi évre felajánlott jenkölcsönökkel kapcsolatos döntést - jelentette helyi idő szerint csütörtök reggel a Kydo hírügynökség. Kína párbeszédet sürgetett a kérdésben Japánnal.
Dátum: 2006-03-23 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:58.181537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halasztást megerősítette nem sokkal később Abe Sinzo, tokiói kabinet főtitkára, okot azonban nem közölt. A döntés hátterében megfigyelők szerint mindazonáltal a két ázsiai nagyhatalom között az elmúlt időszakban kialakult feszültség áll.
Peking - és több más ázsiai ország - tavaly ősszel élesen bírálta a japán háborús halottaknak, köztük második világháborús bűnösöknek is emléket állító tokiói Jaszukuni-szentélyben tett szigetországi kormányfői látogatást, s a két ország között ennek nyomán valóságos nyilatkozatháború tört ki. A szóban forgó államokban egyébként úgy értékelték a szentélyben tett miniszterelnöki vizitet, mint a japán militarizmus újjáélesztésére tett kísérletet.
A tokiói kabinet rendszerint a március 31-én lejáró pénzügyi év utolsó időszakában dönt a következő évi támogatásról. Ez a döntés azonban a jelek szerint még várat magára.
A kínai külügyminisztérium szóvivője a bejelentésre higgadtan reagálva megállapította, hogy Peking és Tokió viszonyát számos nehézség terheli, de a nézeteltéréseket párbeszéd, konzultáció útján kell elsimítani és ezen az elvi alapon kell megoldani a Kínának nyújtandó japán hitel kérdését is. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a Kínának adott japán segélyeknek pozitív kihatása volt, a megállapodás hasznos volt Japán számára is. "Nem jótékonykodásról van szó, amit az egyik ország ad a másiknak" - mondta.
MTI - fidesz.hu