Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Vatikánban a bíborosok tanácskozása

Megkezdődött csütörtökön a Vatikánban a bíborosok kollégiumának XVI. Benedek pápa által összehívott első tanácskozása.


Dátum: 2006-03-23 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:58.469871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozáson, amely megelőzi a pénteki konzisztóriumi ülést, mindazokat a kérdéseket és kihívásokat napirendre tűzik, amelyekkel a római katolikus egyháznak szembe kell néznie. Meghívást kapott az a tizenöt újonnan kinevezett kardinális is, akik pénteken tesznek esküt és kapják meg a bíborosi kalapot. Köztük van a 74 éves Joseph Cen Cö-kjun (Zen Ze-kiun), Hongkong érseke, a 66 éves Stanislaw Dziwisz, a néhai II. János Pál pápa egykori titkára, krakkói érsek, valamint Jean-Pierre Ricard, Bordeaux érseke, a francia püspöki konferencia elnöke. Ugyancsak bíborosi rangra emelte az egyházfő William Levada San Franciscó-i érseket, aki az ő korábbi tisztségét vette át a Hittani Doktrínák Szent Kongregációja élén. Joseph Ratzinger bíboros 23 évig vezette a testületet.

XVI. Benedek február 22-én jelentette be az új bíborosok névsorát, akik közül 12-en 80 év alattiak, így választhatók egy konklávén. Így a 193 fős bíborosi testületből 120 választható lesz, és 73-an lesznek a 80 év felettiek. Európát képviseli a legtöbb, összesen 100 kardinális, köztük 60 válaszható korban lévő. Latin-Amerikának 20, Észak-Amerikának 16, Ázsiának 13, Afrikának 9, Óceániának 2 kora szerint elvileg a pápaságra is alkalmas bíborosa van.

A bíborosok fő feladata a pápát tanácsokkal ellátni az egyház vezetésében, illetve részt venni a pápaválasztásban. Az egésznaposra tervezett ülés a pápának, majd Angelo Sodano bíborosnak, a bíborosi kollégium dékánjának megnyitója után zárt ajtók mögött zajlik. Szombaton a Szent Péter-téren tartandó ünnepi mise zárja XVI. Benedek pápaságának első konzisztóriumát. E misén kapják meg a bíborosok gyűrűjüket, amely a pápához fűződő kapcsolatukat jelképezi.

Mint Oscar Andrés Rodriguez Maradiaga hondurasi bíboros a La Repubblica című római lapnak elmondta, reményei szerint napirendre kerül a vallási türelmetlenség és a bevándorlóknak nyújtandó egyházi segítség kérdése. Ez utóbbival kapcsolatban Roger Mahony, Los Angeles érseke szerdán nyílt levelet írt a The New York Timesban, amelyben felszólítja papjait: szálljanak szembe azzal a törvénytervezettel, amely arra kényszerítené az egyházakat és más szervezeteket, hogy csak a legalizált bevándorlóknak nyújthassanak támogatást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek