Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alulfizetett magyar munkások írországi építkezéseken

A törvényben meghatározottnál lényegesen kevesebb bérért dolgoznak magyar munkások Írország egyik presztizs-beruházásán, a dublini Spencer Dock építkezésén - idézte Írország legnagyobb szakszervezetének illetékesét az Irish Times. A Siptu már korábban is többször szóvá tette, hogy Írországban kizsákmányolják a külföldi munkásokat.


Dátum: 2006-03-23 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:27:59.885947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Siptu állítása szerint a magyar munkások heti 69 órát dolgoznak, s a törvényes minimum bérnek csak az egyharmadát kapják. A Siptu építőipari illetékese szerint 20-25 magyar munkás érintett az ügyben, akik elmondták: reggel 7.30-tól este 7-ig dolgoznak hétfőtől szombatig, havi 1700 eurót kapnak zsebbe fizetési papír nélkül. Figyelembe véve a túlórákat, valamint az utazási jogosultságokat is, havi 4,50 eurós órabér jön ki, miközben a törvény előírásai szerint legkevesebb 14,85-15,33 eurót kellene kapniuk óránként.

A lap beszámolója szerint a magyar dolgozók munkáltatója Boros Csaba, aki alvállalkozóként működik közre az osztrák Konhausner cég megbízásából, a fővállalkozó az ír John Sisk Ú Son, Írország legnagyobb építőipari vállalata.

A Siptu indítványozására vizsgálat indult az ügyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek