Szükség van a Költségvetési Tanács felállítására
A túlköltekező államháztartás következtében a piac ideges, a forint árfolyama sérülékeny, nem hiteles a gazdaságpolitika, és a hiány a gazdasági növekedést is gátolja - hangzott el Varga Mihály csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus bejelentette, hogy erre a helyzetre megoldásként a Fidesz Költségvetési Tanács felállítását tervezi.
Dátum: 2006-03-23 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:00.179588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály elmondta, hogy Magyarországon problémát jelent az, hogy az államháztartás évről-évre túlköltekezik, aminek jelentős bizalomromboló, hitelességrontó hatása van, és ez megdrágítja a magyar gazdaság működését, rontja a versenyképességünket, drágábbá teszi az adófizetőknek az államadósság finanszírozását. A politikus szerint az államháztartás romokban van, és gondot jelent az is, hogy nincs elfogadott felzárkózási programja az országnak, ugyanis a nemrég beterjesztet javaslatot Brüsszel nem fogadta el. A Fidesz gazdaságpolitikusa a problémák közé sorolta azt is, hogy átláthatatlan lett a piac szereplői számára a költségvetés. Felidézte a jelenlegi kormány 2003-ban elfogadott költségvetési törvényjavaslatát, amely az államháztartás kereteiről rendelkezett a mostani ciklusra vonatkozóan. 2004-re 3,8 %-os hiányt terveztek, 2005-re 2,8 %-ot, 2006-ra pedig 2,5 %-ot. Ehhez képest hiány minden esztendőben jelentős mértékben túllépte a kormány által előírtakat. Az elfogadott költségvetésekhez képest a hiány mértéke 7,4 %, 6,5 %, és 7,4 % lett. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy körülbelül 500 milliárd forinttal többe került nekünk a Medgyessy-Gyurcsány-kormány hibája, mint amit a parlament elfogadott. Ez több mint két havi nyugdíjnak felel meg. "Mindenképpen indokolt erre a helyzetre megoldást találni" - tette hozzá.
A képviselő kiemelte, hogy a túlköltekező államháztartás következtében a piac ideges, a forint árfolyama sérülékeny, és nem hiteles a gazdaságpolitika. "Ez a hiány a gazdasági növekedést is gátolja" - tette hozzá. A politikus bejelentette, hogy erre a helyzetre megoldásként a Fidesz Költségvetési Tanács felállítását tervezi. "A költségvetési Tanács 3-4 fős testület kell, hogy legyen, (...) mindenképpen szerencsésnek tartanánk, ha a mindenkori állami számvevőszéki elnök tagja lenne a testületnek" - hangsúlyozta a polgári kormány pénzügyminisztere, és arról is beszélt, hogy a tanács a gazdaságpolitikai kihívásokra reagálva két alkalommal is véleményezné a mindenkori költségvetési javaslatot. Varga Mihály szerint a törvény már nem elegendő arra, hogy féken tartsa a túlköltekezést, és az is a tanács felállítása mellett szól, hogy az elmúlt 16 év tapasztalatai azt igazolják, hogy a független intézmények jól töltik be a szerepüket. Hangsúlyozta, hogy a tanács felállításával a költségvetés átláthatóbbá válna. A képviselő kiemelte, hogy a kisebb hiány alacsonyabb adóterhet is jelentene, vagyis több pénz maradna az emberek zsebében.
Orbán Viktornak a Költségvetési Tanács felállítására vonatkozó javaslatát pozitívan fogadták mind a külföldi, mind a hazai gazdasági szereplők. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is jó elgondolásnak tartja a javaslatot, a Koping Datorg és a Budapest Economist elemzői is támogatták az elképzelést, és a Goldman Sachs is elismerően nyilatkozott. Varga Mihály arról is beszélt, hogy ez a modell már több országban is bevált. Példaként említette, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Svédországot, Hollandiát és az USA-t.
Gyurcsány Ferenc nemrég kijelentette, hogy az ország költségvetése szándékokból, és nem számokból áll. Varga Mihály szerint ezzel rossz üzenetet küldött a befektetőknek, mivel azt sugallja, hogy mindegy hogy mi van a papíron, a költségvetéssel lehet játszani. "A költségvetéssel és az államháztartással nem lehet játszani. (...) Az embereket érdekli, hogy mi történik a pénzükkel, fontosnak tartják azt, hogy lehetőség szerint az állam ezzel a pénzzel a lehető legátláthatóbb és legtakarékosabb módon gazdálkodjon" - húzta alá. A politikus szerint a Fidesz Költségvetési Tanács létrehozására vonatkozó javaslata megteremtené ezt a lehetőséget. "Az új kormánynak első dolga lesz majd, hogy egy ilyen tanács megkezdje a működését.
fidesz.hu