Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfél métert áradt a Felső-Tisza

A határokon túli hegyekben megkezdődött hóolvadás és az esőzés hatására közel másfél métert áradt a Tisza egy nap alatt - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-23 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:02.891008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyó vízszintje az ukrajnai Técsőnél 1,4 méterrel emelkedett, s a magyar oldalon egészen Tiszabercelig tapasztalható az áradás, de a vízállás mindenütt a készültségi fok alatti - mondta Bodnár Gáspár.

Az igazgató tájékoztatása szerint a Túron is további vízszint-emelkedés várható, a számítások szerint azonban ott sem valószínű, hogy az ár eléri a készenléti mértéket.

A Krasznán még az előző árhullám is munkát ad a vízügyi igazgatóság dolgozóinak, a folyó alsó, szabolcsi szakaszán jóval I. fok feletti a vízállás.

Tartósan magasan vízállást várnak a szakemberek a Lónyay-főcsatornán is, ahol szintén I. fokú a készültség a töltéseknél.

Bodnár Gáspár elmondta: az utóbbi 24 órában a vízgyűjtő terület külföldi részén 13-20, a hazain pedig 10 milliméternyi eső hullott, s az előrejelzés szerint további 7-14 milliméter esőt várnak.

Az esőzés miatt a belvíz által elöntött terület kis mértékben, 23.150 hektárra nőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A régió beregi tájegységében pedig hótakaró is található, s az olvadás miatt újabb településeken rendeltek el belvízvédelmi készültséget az önkormányzatok, amelyek közül csütörtök délután már 21 védekezett készenlét keretében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek