Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány haragszik a mohácsiakra

Gyurcsány Ferenc egyetlen szereplése alkalmával sem mulasztja el megemlíteni Mohácsot, mint olyan várost, ahol őt háborús hangulat fogadta. Én az irodám ablakából figyeltem az eseményeket és azóta, sok emberrel is beszéltem, szó sem volt háborús hangulatról, a miniszterelnök és felesége testi épsége sem volt veszélyben - mondta Szekó József sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-03-23 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:04.126013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc egyetlen szereplése alkalmával sem mulasztja el megemlíteni Mohácsot, mint olyan várost, ahol őt háborús hangulat fogadta. Én az irodám ablakából figyeltem az eseményeket és azóta, sok emberrel is beszéltem, szó sem volt háborús hangulatról, a miniszterelnök és felesége testi épsége sem volt veszélyben - mondta Szekó József sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a Fidesz nem szervezett tüntetést, az spontán megmozdulás volt. A párt önkormányzati képviselői közül többen megjelentek az utcán, de nem vettek részt a demonstrációban.

A polgármester a történteket úgy értékelte, hogy az emberek éltek demokratikus jogaikkal, és hangot adtak véleményüknek. Magyarázata szerint azért ekkora hévvel, mert ezeknek a nehéz sorsú embereknek jobb híján ez a lehetőségük a megszólalásra.

Szekó József elítélte ugyanakkor annak a demonstrálónak a cselekedetét, aki narancsot dobott a kormányfő kísérete felé, de jelezte, mindössze egy ilyen eset történt.

A polgármester ezért is elfogadhatatlannak tartja, hogy a szocialisták kampánytémává tették a kormányfő mohácsi látogatásán történteket, és úgy vélte: senkinek sincs joga ahhoz, hogy azt éreztesse, Mohács egész lakossága kollektíven bűnös a történtek miatt.

Szekó József a sajtótájékoztatón elmondta: a kormányfő kérése ellenére, nem találkozott Gyurcsány Ferenccel. Ezt azzal magyarázta, hogy a szobájában várta a miniszterelnököt, aki azonban elsétált a városháza előtt, nem jött fel hozzá. Később elárulta, hogy Gyurcsány Ferenc arra kérte, találkozzanak a városháza lépcsőjén, ő azonban nem ment le elé.

A polgármesternek a demonstrációval kapcsolatos véleményét osztották a megjelent fideszes önkormányzati képviselők is, akik kikeltek a "tényeket elferdítő balliberális sajtó" ellen.

A tájékoztatón szót kapott a tüntetés több résztvevője is, akik a szocializmus negyven éve alatt elszenvedett sérelmeikről, jelenlegi nehéz anyagi helyzetükről számoltak be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek