Harrach: Átgondolt szociálpolitikára van szükség
A magyar társadalomnak nyugalomra, békére és olyan átgondolt politikai intézkedésekre van szüksége, amelyek hosszú távon biztonságos, kiszámítható életet teremtenek az emberek számára - jelentette ki Harrach Péter csütörtökön, Szegeden.
Dátum: 2006-03-23 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:05.097506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ebben a ciklusban a társadalom helyzete a gazdaságéhoz hasonlóan romlott" - mondta a Fidesz családpolitikai programszóvivője sajtótájékoztatóján.
Az ország pénzügyi helyzete megingott, az államadóság mértéke radikálisan megnőtt, mindennek következtében a kormányzat nem tudta kezelni a társadalom problémáit - hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke.
A kormány a családtámogatás átalakításával egy jól működő, differenciált rendszert vert szét. A gyermekek után járó adókedvezmény és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megszüntetése azt eredményezte, hogy "a dolgozók támogatását a munkakerülő is kapja, a szegények támogatását a gazdag is" - közölte a politikus.
A Fidesz az eltartottak - gyermekek, szülők és fogyatékkal élők - számát figyelembe vevő családbarát adórendszert kíván bevezetni, amely szabadon választható lenne - mondta Harrach Péter.
A politikus elmondta, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatásának átalakítása miatt - szakszervezeti becslések alapján - 19 ezer ember vesztette el munkáját.
Vissza kell adni a munkalehetőséget a megváltozott munkaképességűeknek, nemcsak az elbocsátott embereket kell helyzetbe hozni, hanem növelni kell az ilyen munkahelyek számát - jelentette ki az országgyűlés alelnöke. Hozzátette: a következő kormányzati ciklusban a Fidesz megduplázná a megváltozott munkaképességű emberek támogatott munkahelyeinek számát.
A kormány nyugdíjkorrekciós programját támogathatónak nevezte Harrach Péter, csupán azt kifogásolta, hogy a program 134 milliárd forintos forrásigényéből csupán 7 milliárd forint esik erre a ciklusra, a fennmaradó részt már a következő kormánynak kell teljesítenie.
MTI - fidesz.hu