Újabb ingatlan panama Terézvárosban
Az Andrássy úti palota és a Király utca 40. után itt a harmadik eset, az Oktogon tér 4. szám alatt található ingatlan dobra verése. Illés Zoltán a VI. kerületi önkormányzat legújabb mutyijára hívta fel a figyelmet helyszíni sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-03-23 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:06.242146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alig 16 nap alatt szerzett tulajdonjogot egy 573 négyzetméteres önkormányzati ingatlan felett, 240 ezer forintos négyzetméterárért (ez töredéke a valódi értékének) a GIMAGI Kft., mely egyébként cipő és ruhakereskedelemmel foglalkozik. A cég pár nap alatt bérlővé, majd két hét múlva tulajdonossá vált. Illés szerint a cég pusztán stróman az ügyletben, a politikus szerint az a kérdés, hogy ki adta az értékbecslőnek a megbízást.
Nem az első eset, hogy a helyhatóság saját érdekeivel ellentétesen dönt. Az ellenzék tiltakozása ellenére, Kékesi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő-jelölt támogató szavazata mellett a rohamtempóban készített előterjesztést a szocialista frakció néhány szabaddemokrata politikus támogató voksával elfogadta.
Illés Zoltán a tájékoztató után kísérletet tett a bérlő/tulajdonos postaládájának megkeresésére. Mivel a cég neve egyik ládán sem szerepelt, úgy vélte, ez is a spekulációs szándékot bizonyítja.
A sajtótájékoztatón demonstratív módon megjelent Dr. Bicsak Ágnes, a Miép-Jobbik képviselője és Dr. Rabin László, az SZDSZ kerületi alpolgármestere is.
fidesz.hu