A Reformátusok Világszövetsége Budapesten
A Református Világszövetség (RVSZ) európai régiójának bizottsága Budapesten ülésezik; a résztvevők struktúraváltást készítenek elő az együttműködés hatékonyságának növelésére - közölte Ódor Balázs, az RVSZ Központi Bizottságának tagja az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-23 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:11.612105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombaton záruló ülésen az európai szintű ifjúsági együttműködésről is döntés születik, ennek "fő mozgatója és koordinátora" a magyarországi egyház zsinati ifjúsági irodája - írta a lelkész az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A tanácskozáson részt vesz az RVSZ európai régiójának elnöke, Gottfried Locher svájci lelkész is.
A Református Világszövetség több mint száz ország kétszáz egyházát tömöríti, összesen 75 millió keresztyén közössége; a szervezet nyolc régió egyházait egyesíti.
Ódor Balázs tájékoztatása szerint a stratégiaváltás érdekében szeptemberre tervezik az európai református egyházvezetők találkozóját, a jövőben ez az évente ülésező testület dönt a közös célokról és prioritásokról.
"A hatékony európai képviselet hazánkat is közelről érinti, hiszen a református identitás és a gazdasági igazságosság kérdése mellett a kisebbségek ügye is évek óta szerepel az európai régió napirendjén" - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu