Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperth választási manipulációja

A Fidesz szerint Lamperth Mónika pártlogó-rendelete nyomán egyértelművé vált: a hivatalban lévő kormány belügyminisztere - a rendszerváltás óta nem tapasztalt módon - választási csaláson mesterkedik. Erről Áder János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-10-09 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:17.005456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári párt frakcióvezetője Lamperth Mónika belügyminiszter eljárását választási manipulációnak minősítve közölte: a törvénysértő belügyminiszteri rendelet ellen panasszal fordulnak az Alkotmánybírósághoz, és felszólítják a belügyi tárca vezetőjét, hogy módosítsa rendeletét.

A Fidesz felkéri Medgyessy Péter miniszterelnököt is, hogy szólítsa fel belügyminiszterét a törvények tiszteletben tartására.

A Fidesz álláspontja szerint sérti az esélyegyenlőséget, hogy a belügyminiszteri rendelet nyomán az önkormányzati választásokkal kapcsolatos szavazólap-mintákon a párt jelképe, logója fele akkora, mint más jelölő szervezeteké. Ezért a legtöbb helyen panasszal éltek a szavazólap-minta ellen a területi választási bizottságoknál.

A Fidesz választási szakértőinek - mint elhangzott - az az álláspontjuk, hogy a belügyminiszter megsértette a törvényt azzal, hogy a szavazólapok adattartalmát rendeletben szabályozta.

- A jogszabály a helyi és területi választási bizottságok feladatává teszi a szavazólapok adattartalmának jóváhagyását - hangsúlyozta Áder János. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: 1990 óta nem volt rá példa, hogy egy hivatalban lévő kormány belügyminisztere választási csaláson mesterkedett volna.

A politikus emlékeztetett arra: az országgyűlési választások előtt az Országos Választási Bizottság szabályozta a logók megjelenítésére vonatkozó kérdést úgy, hogy azzal minden párt egyetértett.

Mint mondta: tavasszal Pintér Sándor akkori belügyminiszter nem vette magának a bátorságot arra, hogy belügyminiszteri rendeletben szabályozza ezt az ügyet.

Kitért arra is, hogy nem ért egyet az OVB legutóbbi döntésével, amely szerint a testületnek nincs hatásköre ebben az ügyben dönteni.

Mint mondta, a kérdésben a Legfelsőbb Bírósághoz fordul jogorvoslatért.

MTI - fidesz. hu

Kapcsolódó elemek