Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: Minél többen menjenek el szavazni

A nemzeti konzultáció során véleményt nyilvánító több mint 3 millió ember változást akar, de ehhez fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, és "megmozdíthatók" legyenek a bizonytalanok, s az először választók - mondta csütörtökön Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Zalaegerszegen, a lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-03-23 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:14.894124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a választási kampány hátralévő részében "a derűsebb, jókedvű Fidesz arcait láthatják" a polgárok, és fórumaikon nem szembesítéssel, nem a politikai ellenfelekkel, hanem a cselekvő nemzet programjának elfogadtatásával kívánnak foglalkozni. Mint mondta, ez a program a nemzeti konzultáció során megszólított több mint 3 millió ember változást akaró véleményére épül, középpontba állítva a munkahelyteremtést, az otthont és a családot.

A változás szükségességét emelte ki különösen a fiataloknak ígért oktatási és más támogatások elmaradása, a nyugdíjasokat leginkább érintő növekvő árak, a kis- és középvállalkozások biztonságát csökkentő járulékterhek, a nagycsaládosok többletjuttatásához társult elvonások, az iskola- és postabezárások, vagy éppen a minden termelési ágában válságon átment mezőgazdaság helyzete kapcsán.

Schmitt Pál kijelentette: a polgári körök, a nagy számú választási szövetséges és közel százezer önkéntes segítségével, ezzel programmal "győzelemre és kormányzati szerepbe kerülünk".

"Nagyon fontos, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni. Szeretnénk a közel 3 millió bizonytalant megmozdítani, és az először választó 400 ezer fiatal többségét megnyerni, s így választókerületenként legalább 1300 vokssal kaphatuîk többet, mint négy évvel ezelőtt" - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke.

Kérdésekre válaszolva közölte: mélyen elítéli a két miniszterelnök-jelölt családját ért fenyegetéseket, de ha a kampány "jobban nem durvul el", akkor már elégedett lenne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek