Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap óraátállítás: kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás: hajnali kettőkor egy órával előre kell állítani az órát. Az időszámítás változás miatt nem kell módosítani a MÁV menetrendjét, mindössze két pár nemzetközi vonat késik majd egy-egy órát.


Dátum: 2006-03-24 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:18.265009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi szabály szerint Magyarországon a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján 2 órakor kezdődik, és október utolsó vasárnapján 3 órakor fejeződik be. Idén március 26-ára esik az átállítás: vasárnap hajnali kettőkor három órára kell igazítani az órákat.

A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok ezt azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Később aztán az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét.

A vasárnap hajnalban életbe lépő nyári időszámítás-változás miatt nem kell módosítani a MÁV menetrendjét, mindössze két pár nemzetközi vonat késik majd egy-egy órát. Az időváltozás Magyarországon éri a Dacia és a Beograd expressz mindkét járatát, ezek a vonatok körülbelül 60 perces késéssel közlekednek majd az óraigazítás miatt.

A MÁV tájékoztatása szerint a hivatalosan kettő órakor három órára történő időátállítás idején a hazai síneken két belföldi szerelvény közlekedik. A Füzesabonyból Budapestre induló és a Dombrádról Herminatanyára tartó vonatok utasai mintegy 10 perces késéssel számolhatnak.

mno.hu - fiesz.hu

Kapcsolódó elemek