India új békekezdeményezéssel állt elő Pakisztánnal szemben
India új békekezdeményezéssel állt elő pénteken szomszédjával és régi riválisával, Pakisztánnal szemben: békeszerződés megkötését, biztonságot és baráti viszonyt javasolt a két ország között.
Dátum: 2006-03-24 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:21.969587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Meggyőződésem, hogy előre tudunk lépni, ha minden érintett fél hajlandó elfogadni a tényeket és hajlandó messzire visszatekinteni a történelembe, illetve előre a jövőnkbe" - jelentette ki Manmohan Szingh miniszterelnök, amikor jelképesen és ünnepélyesen elindított egy új autóbuszjáratot a két ország között.
A tények elfogadása azonban régóta jelentős akadálya az indiai-pakisztáni megbékélésnek. Pakisztán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a minden egyéb kérdés előtt a vitatott hovatartozású és csupán tűzszüneti vonallal kettéosztott Kasmír problémáját kell megoldani.
Míg 2002-ben majdnem háború tört ki a két atomhatalom között, a 2004 januárjában elindult megbékélési folyamat alatt jelentősen javult a viszony, noha a hatalmas pusztítást okozó tavaly októberi pakisztáni földrengés óta csak kis lépések történtek. Akkor mindenki arra számított, hogy a tragédia nagyon közel hozza egymáshoz a két országot.
A most beindított buszjárat az indiai Amritszár várost a pakisztáni Nankana Száhib várossal, szikh zarándokhellyel, az első szikh guru születési helyével köti össze.
MTI - fidesz.hu