Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kizárt, hogy Ratko Mladic elhagyta Szerbiát

Nem kizárt, hogy elhagyta Szerbiát a srebrenicai népirtás miatt körözött Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a Politika című belgrádi napilap értesülései szerint.


Dátum: 2006-03-24 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:22.867814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legkomolyabb belgrádi politikai és közéleti napilapnak számító újság a Mladic után kutató nyomozati szervekhez közel álló forrásra hivatkozva azt írta pénteken, hogy a nyomozóhatóságok az elmúlt egy hónapban több mint húsz kihallgatást bonyolítottak le a szerbia-montenegrói hadsereg tisztjeivel, akik 2001-2002-ben kapcsolatban voltak a legkeresettebb hágai vádlottal, amikor ő katonai létesítményekben tartózkodott.

"Kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a hadsereg tisztjei komoly problémákba ütköztek, amikor ki akarták tessékelni Mladicot a kaszárnyából" - mondja a Politikának a nevének elhallgatását kérő illetékes, aki szerint a gondok azután kezdődtek, hogy 2002. április 11-én a szövetségi parlament elfogadta a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről szóló törvényt.

Mladic nehéz pszichikai állapotba került, nem akarta elhagyni a laktanyát, azzal fenyegetőzött, hogy fegyveres összetűzésbe torkollhat, ha megvonják tőle a "vendégszeretetet". 2002. júniusában mégis rákényszerítették arra, hogy elhagyja a Gornji Milanovic melletti Stragari katonai objektumot. "Nem tudni, hogy azután mi történt. Úgy tűnik számunkra, hogy gyorsan rendezte támogatóinak sorait, és vannak arra utaló jelek, hogy elhagyta az országot" - idézi a Politika a név nélkül nyilatkozó informátorát.

A szerbiai és a boszniai sajtóban időről időre felröppennek a hírek a tábornok hollétéről.

Utoljára egy hónappal ezelőtt söpört végig minden addiginál erősebb hírhullám Mladicról, a lapok a hivatalos cáfolatok ellenére azt állították, hogy a szerbiai hatóságok kapcsolatba léptek a szökevénnyel, aki nem hajlandó önként feladni magát. Február vége óta tartott a hírcsend.

Az Európai Unió április 5-ig adott határidőt Szerbiának arra, hogy kiadja Hágának Mladicot. Amennyiben ez nem történik meg, nem kerül sor a stabilitási és társulási egyezményről szóló tárgyalások harmadik fordulójára Szerbia-Montenegróval.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek