Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Főváros kontra autósok: birtokháborítás a kátyú

Birtokháborítást követ el a fővárosi önkormányzat azzal, hogy a kátyús budapesti utakon nincs biztosítva a gépjárművek rendeltetésszerű használata. Első fokon ezt az ítéletet hozta a bíróság az önkormányzat ellen indított kátyúperben.


Dátum: 2006-03-24 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:24.344577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyolczas László, a felperes jogi képviselője szerint, ha jogerőssé válik az ítélet, akkor bárki könnyen rákényszerítheti az utak tulajdonosait az útjavításra.

A pert egy magánember indította, akinek az autója egy kátyú miatt tönkrement. Azt azonban nem tudta bizonyítani, hogy kárát az úthiba okozta, ezért nem kapott kártérítést.

A nő problémája az volt: nem volt eszköze, amivel ráveheti az utak kezelőit, hogy biztosítsák az autók rendeltetésszerű használatát. Azaz, hogy eltüntessék a kátyúkat.

Az ügyvéd szerint a per precedensértékű. Ha jogerőre emelkedik, akkor mindenki egy rendkívül gyors eljárás során kezdeményezheti a kerületi jegyzőnél, hogy szüntesse meg a birtokháborítást.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek