Összecsapás a pakisztáni biztonsági erők és tálibok között
Legalább húsz tálib harcost öltek meg pénteken a pakisztáni biztonsági erők az afgán határ közelében.
Dátum: 2006-03-24 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:24.658718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A harcok színhelye az észak-vazirisztáni törzsi területen fekvő Miran Sah volt, Iszlámábádtól 310 kilométerre délnyugatra. Mint egy névtelenséget kérő pakisztáni katonai illetékes közölte, az akciót megtorlásul indították egy ellenőrzőpont elleni támadásért, amelyben egy katona meghalt és ketten megsebesültek.
Az ellenőrzőpont egy Miran Sah közelében lévő faluban található. A támadást az iszlám szélsőségesek néhány órával azután hajtották végre, hogy Pervez Musarraf pakisztáni elnök felszólította a fegyveres csoportokat: távozzanak az ország területéről, különben "szétzúzzák" őket.
A tálibok között a jelentések szerint "külföldi harcosok" is voltak.
MTI - fidesz.hu