Velünk kerek a világ Szentesen
A szívhez szóló női kampányrendezvényre került sor Szentesen március 23-án este hat órakor. A fellépett Steinerné Vasvári Éva, Makray Katalin, és a szentesi születésű Pitti Katalin. A vendégek és a helyi lányok, asszonyok házigazdája Farkas Sándor országgyűlési képviselőjelölt volt.
Dátum: 2006-03-24 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:25.501204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Miért más ez a rendezvénysorozat, mint a hagyományos kampányrendezvények? - erről kérdeztük Steinerné Vasvári Évát.
- A célunk a Fidesz fő törekvéseinek - melynek középpontjában a MUNKA, OTTHON, CSALÁD áll - megvilágítása női szemmel. Hiszen sok mindenről azonosan gondolkodunk a férfiakkal, de más a sorrend. Egy nőnek nagyon fontos, hogy össze tudja egyeztetni az anyaságot a munkahellyel. Életciklusainkban ez más és más. Milyen munkát tudunk vállalni kisgyerekes édesanyaként, milyet, amikor már negyven, vagy ötven évesek vagyunk, mind-mind attól függ, hogyan változnak a családi feladataink. A női kampány más szempontok szerint, erősebb érzelmi töltettel közelíti meg a közös sorsunkat formáló kérdéseket.
Valamennyi résztvevő elvarázsolva távozott. A versek felemelő gondolatait, a dalok hangulatát, a beszédek bíztatását megőrizzük.
szentes.fidesz.hu