Demszky és Kovács mégis alkut kötött
Bár a szocialisták hivatalosan ez idáig minden alkalmat megragadtak, hogy cáfolják Gy. Németh Erzsébet visszaléptetésére vonatkozó szándékukat, Demszky Gábor tegnap mégis ennek az ellenkezőjéről beszélt. Kiderült: az ez idő tájt regnáló főpolgármester alkut kötött az MSZP-vel.
Dátum: 2002-10-09 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:17.986726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor a TV2 jó estét Magyarország! Című esti műsorában elismerte: közte és a szocialisták között már augusztus végén alku született a főpolgármesteri posztot illetően. A még hivatalban lévő polgármester elmondta: miután nyár végén Medgyessy Péter magához kérette, ajánlattal fordultak hozzá a szocialisták. A Kovács László és Mandur László jelenlétében lefolytatott megbeszélésen arról egyeztettek, hogy az MSZP visszalépteti Gy. Németh Erzsébetet Demszky javára, amennyiben az elfogadja őt főpolgármester-helyettesnek. Demszky a televízió nyilvánossága előtt arról is szólt, hogy a szocialisták vezetői egy technikai kéréssel is előálltak.
Demszky Gábor elárulta: a felajánlkozást elfogadta, de a szocialisták budapesti elnöksége megvétózta Kovács László tervét. Ezzel kapcsolatban az SZDSZ jelöltje megfogalmazta: a fővárosi szocialisták mind Medgyessyvel, mind pedig pártelnökükkel szembe helyezkedtek, amikor ellenükre döntöttek.
Magyar Nemzet - fidesz.hu