A Nemzeti Kör felhívása
Immár ötödik alkalommal élhetünk legfontosabb politikai szabadságjogunkkal: országgyűlési képviselőink szabad, demokratikus megválasztásával. Ötödször választunk szabadon, de talán most hozzuk meg a legfontosabb döntésünket -jrják a Nemzeti Kör tagjai.
Dátum: 2006-03-24 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:29.125342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén ünnepeljük a XX. századi magyar történelem legfontosabb eseményét, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Történelmi parancs számunkra, hogy az idei választásokon hitet tegyünk 1956 szellemi és politikai öröksége mellett.
Választásunk meghatározó a nemzet jövőjére nézve. Magyarországnak ma változásra van szüksége. Olyan kormányra, amely képes megállítani és visszafordítani az elmúlt évek negatív gazdasági, kulturális és politika folyamatait, képes helyreállítani az ország megrendült nemzetközi hitelességét, amely érvényesíteni tudja a törvény és a rend követelményeit.
Olyan kormányra amely rendbe teszi az ország gazdaságát, megfékezi növekvő államadóságát, végrehajtja a halaszthatatlan strukturális reformokat.
Olyan kormányra, amely visszaadja a reményt, hogy lehet erkölcsösen, korrupciómentesen, tisztességesen, a többség javát szem előtt tartva intézni közös dolgainkat, újra fogalmazni az elvett célokat, megadni a munka, a tudás, a kultúra és a család becsületét, hogy ismét felemelt fejjel élhessünk saját országunkban.
Változásra van szükség uniós tagságunk miatt is. Hazánk két éve az Európai Unió tagja. Ez idő alatt az újonnan felvett tagok élvonalából utolsóvá "küzdötte le" magát, sorozatban kapja a figyelmeztetéseket és a követelmények teljesítésének újabb és újabb határidejét.
A Nemzeti Kör változást akar. Meggyőződése, hogy a nemzet javát az szolgálja, ha jövőjét egy keresztény-demokrata, nemzeti, polgári értékrendű kormány határozza meg. Ezért azt javasolja a magyar választóknak, ha ők is érzik a változás szükségességét, akkor éljenek választási jogukkal és arra a pártra adják le szavazatukat, amelyik biztosítani képes ezen célkitűzést.
2006. március
A Nemzeti Kör tagjai:
Dobos László
Granasztói György
Jávor Béla
Kádár Béla
Martonyi János
Nemeskürty István
Osváth György
Pálinkás József
Solymosi Frigyes
Tar Pál
Taxner Ernő