Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Műszaki hiba okozta a Flash Airlines gépének katasztrófáját

Az egyiptomi hatóságok szerint műszaki hiba, valamint "a pilóta térbeli megzavarodása" okozta a Flash Airlines Boeing 737 gépének 2004. január 3-i katasztrófáját, amelyben 148 ember, köztük 134 francia állampolgár vesztette életét.


Dátum: 2006-03-25 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:39.552029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saker Kelada, az egyiptomi vizsgálat vezetője, aki szombaton Kairóban ismertette a szerencsétlenségről készült végső jelentést, úgy vélekedett, hogy a gép automatikus irányító berendezése nem működött, ezért vált a pilóta az eltájolódás áldozatává. Ugyanakkor megjegyezte: az egyiptomi polgári repülésügyi hatóság által végzett vizsgálat eredménye nem zárja ki, hogy a balesetet más okozta.

Kelada közlése szerint a gép személyzete mindent megtett, hogy ismét egyenesbe hozza a repülőgépet, amikor az jobbra dőlt, holott balra kellett volna fordulnia, de a legénység erőfeszítései nem jártak sikerrel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek