Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utcai összecsapások Minszkben

Összecsapások törtek ki szombaton a déli órákban Minszkben tüntetők és rendőrök között. A fehérorosz ellenzék néhány száz fős tüntető csoportjának sikerült áttörnie azt a rendőrkordont, amely blokádot vont a belváros köré.


Dátum: 2006-03-25 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:40.841241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csoport, köztük sok nő, ezután megindult Minszk főtere felé. Az Október téren a rohamrendőrök fémkorlátokat helyeztek el, és gumibotokkal próbálták visszaszorítani a tüntetőket. A tiltakozók az "Éljen Fehéroroszország", "Szégyen", "A rendőrség a néppel van" jelszavakat skandálták. Más csoportok, amelyek létszámát összesen mintegy 2000 főre becsülték, megpróbáltak hozzájuk csatlakozni a Függetlenség sugárút és a Lenin-tér felől.

A blokádot, amellyel a hatóságok meg akarják akadályozni az Alekszandr Lukasenko elnök újraválasztása ellen tiltakozó, a térre meghirdetett tüntetést, azzal indokolták, hogy fel kell szedniük egy korcsolyapályát, ezért "veszélyes ott közlekedni". Közben több autóbusszal jelentős rendőri erősítés érkezett, amelyet a közelben lévő elnöki hivatal elé vezényeltek.

A megmozdulásra szólító felhívást, amelyet Fehéroroszország 1918-as első függetlenségi nyilatkozatának évfordulójára időzítettek, az ellenzék a pénteki tömeges letartóztatások és annak ellenére fenntartotta, hogy a Lukasenko-rendszer elszántnak tűnik a tiltakozó mozgalom letörésére.

Alekszandr Milinkevics ellenzéki elnökjelölt annál a börtönnél mondott beszédet, ahová a letartóztatottak többségét vitték. Ebben kijelentette: "Nem akarunk erőszakot, sem pedig Bastille-bevételt. Békés tüntetést akarunk, reméljük, ezt a hatóságok is megértik." Az ellenzéki vezető egyúttal leszögezte: ha nem tudják megmozdulásukat megtartani az Október téren, más helyszínre vonulnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek