Cox bízik az ír népszavazás igenjében
Pat Cox, az Európai Parlament ír elnöke bízik abban, hogy honfitársai tíz nap múlva igent mondanak a népszavazáson az Európai Unió nizzai szerződésére, mert egyébként szerinte a bővítés egész folyamata elakadhat.
Dátum: 2002-10-09 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:19.602573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Le Soir című belga lapnak adott nyilatkozatában élesen bírálta az Európai Bizottságot amiatt, hogy a tagjelöltekről készült utolsó országjelentéseket már napokkal hivatalos jóváhagyásuk és az Európai Parlament vitája előtt kiszivárogtatta egyes hírügynökségeknek, és a sajtó a részleteket is szétkürtölte.
- Rendkívül csalódtam a bizottság magatartásában, mert ez a demokratikus folyamat megcsúfolása, amely csak erősítheti az európai intézményeket érő bírálatokat - mondta Cox.
Az EP elnöke kiemelte a jövő heti írországi népszavazás roppant jelentőségét a bővítési folyamat szempontjából. A nizzai szerződést támogatók kampánya most sokkal erőteljesebb, mint tavaly, az első, elutasító népszavazás előtt volt, de azt is látni kell, hogy még mindig sokan vannak bizonytalanok vagy határozatlanok, és fennáll az a veszély is, hogy bizonyos belpolitikai problémák rossz felé befolyásolják az eredményt. Abban viszont teljesen bizonyos a parlamenti elnök, hogy újabb népszavazási kudarc esetén az egész bővítési folyamat visszakerül a kiindulópontra.
- Akkor a nizzai szerződés meghalt. A bővítési folyamatot újra kell kezdeni, mégpedig az elejéről. Minden olyan kísérlet, amely hasonlítana egy harmadik nizzai népszavazásra, vagy például kétoldalú alapokon próbálná ratifikálni a szerződést, a demokrácia arculcsapása lenne. Tíz európai ország közeljövője tehát az írek kezében van, mert ilyen hosszú várakozás és hatalmas politikai és gazdasági áldozatok után a tagjelöltek kormányai egy újabb halasztás esetén kínpadra kerülnének.
A parlamenti elnök szerint az írek szavazatán múlik, hogy előmozdítják-e Kelet-Európa sima beilleszkedését az európai megbékélés folyamatába, vagy inkább a nacionalista és harcias változat felé tolják, amire Milosevic volt jugoszláv elnök mutatott példát. - Azt mondom az íreknek, hogy kicsit olyan ez, mint amikor gyerek születik a családban, és mindenki összébb húzódik az asztal körül. Meg kell érteniük, hogy döntésük következményei most túlmutatnak rajtuk.
Az ír népszavazás sikere esetén is maradnak fontos megoldandó problémák, főleg a költségvetési kérdésekben, vélekedett Pat Cox. Németországnak, Nagy-Britanniának, Svédországnak és Hollandiának színt kell vallania. A maga részéről reméli, hogy elfogadnak némi módosítást a költségvetésben, azaz anyagi áldozatvállalást.
MTI - fidesz.hu