Beiktatták Fabiny Tamás evangélikus püspököt Miskolcon
Beiktatták Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének új püspökét a miskolci belvárosi evangélikus templomban szombaton.
Dátum: 2006-03-25 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:46.979479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belvárosi templom zsúfolásig megtelt, akik már nem fértek be a templomba az épület előtt, illetve a mellette lévő Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola tantermeiben kivetítőn és hangszórókon követhették nyomon a szertartás menetét.
Fabiny Tamást Ittzés János, a Nyugati-Dunántúli-Egyházkerület püspöke iktatta be hivatalába, a liturgia szolgálatában részt vett D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület nyugállományba vonult püspöke és Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke is.
A mai korban katasztrófák, háborúk, be nem tartott békeszerződések, gazdasági válságok és társadalmi problémák megrendítik az életbe vetett hitet, pedig az élet az emberiségé - mondta beszédében Ittzés János. Ezt a hitet kell megerősítenie a gyülekezetben, ez a szolgálat a feladata Fabiny Tamásnak is, és "lehet, hogy olykor fárasztó ez az út, de célba visz" - tette hozzá.
A északi egyházkerület új püspöke a beiktatás szabályai szerint kézadással és esküvel is megerősítette elhatározását, majd szolgálata kezdetét jelképezve átvette a keresztet D. Szebik Imrétől. "Vedd fel a keresztet és ennek a jegyében végezd szolgálatodat" - mondta D. Szebik Imre.
A történelmi egyházak vezetőinek áldása után a már püspökké avatott Fabiny Tamás arról szólt, milyen intelmeket és tanácsokat kapott barátaitól, tanítóitól. "A püspökök kevés fényt adnak, mert magasan vannak, mint a csillagok" - idézte, pedig a feladat az, hogy bár az egyházi tisztségben "magasra jutottunk, a mélységet kell megjárnunk". Felhívta a figyelmet arra, hogy ma a prédikátorok nem biztos, hogy hangos kiáltással érnek el eredményt. Sokkal inkább egy "csöndesebb szóra van szükség, egy halkabb és alázatosabb szóra" - mondta.
A beiktatást és az istentiszteletet követően ünnepélyes közgyűlés kezdődött, amelynek székfoglaló beszédében Fabiny Tamás elmondta: az első és legfontosabb feladat az igeszolgálat. A lelkészi munka legnemesebb részét nem lehet büntetlenül elhanyagolni.
A közeledő országgyűlési választásokkal kapcsolatban arról szólt, hogy "makacsul tartja magát az a tévhit, hogy az egyháznak csakis a lelkekkel szabad törődnie, minden mást pedig engedjen csak át a társadalomnak, így például a politikai pártoknak. Más szóval: az egyház ne foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, ne formáljon véleményt például a munkanélküliséggel, a migrációval, az emberi jogokkal, a politika etikájával kapcsolatban". Mint mondta: a vallásszabadság többet jelent, mint a szertartások végzésének jogát. Épp ezért kéréssel fordult a politikusokhoz és az újságírókhoz: Ne hozzák vissza a "klerikális reakció" ásatag és rossz emlékű kifejezését, amint arra az elmúlt években sajnos számos példa akadt! - mondta.
A második kéréssel a híveket arra ösztönözte, hogy "lépjenek ki bátran a magunk sekrestyéjének szűk keretei közül. (...) Lehet, hogy eleinte azt tapasztaljuk, hogy odabent biztonságosabb, - urambocsá! - kényelmesebb volt" - közölte. Hozzátette: a keresztények is élnek választói jogukkal. "Erről a helyről is biztatok mindenkit az országgyűlési választásokon való részvételre. Híveinknek tanácsként annyit javasolhatunk, hogy ki-ki vizsgálja meg a pártok programját, különös tekintettel az egyházakkal kapcsolatos - korántsem csak finanszírozási - elképzeléseikre" - mondta.
Véleménye szerint a mindenkori kormánnyal való tárgyalások során azt kellene elérni, hogy az "anyagi támogatás ne hullámzó legyen, ne függjön az aktuális hatalom jó- vagy éppen rosszindulatától. Egységes rendszerű, kormányzati ciklusokon átívelő megoldást kell kitalálni, hiszen az sem jó, ha az egyházat a hatalom a maga tenyeréből eteti, és az sem, ha megvonásokkal bünteti".
Az egyházak és felekezetek közötti kapcsolatról elmondta: messze van még a látható egység, de meg kell becsülni az elmúlt évtizedek erre vonatkozó törekvéseit, és mivel 2017 a reformáció 500. évfordulója, jó alkalom, hogy a "protestáns és katolikus testvéreimet egy közös előkészületre hívjam" - jelentette be az új püspök.
Fabiny Tamást tavaly decemberben választották püspökké az egyház gyülekezetei.
Az 1959-ben született lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem újszövetségi tanszékének vezetője, a februárjában nyugállományba vonult D. Szebik Imre püspök utódja az északi evangélikus egyházkerület élén. Az evangélikus egyházban három püspök végzi szolgálatát. Ittzés János a nyugati, míg Gáncs Péter a déli egyházkerületet vezeti. Az egyház új elnök-püspökét novemberben választják meg a három püspök közül, addig az országos közgyűlés lelkészi elnöke, Ittzés János tölti be ezt a tisztséget.
Az új püspököt egyébként az egyházkerület hagyományai szerint a budavári templomban is beiktatják parókus lelkésznek. Erre az ünnepi alkalomra április 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor kerül majd sor.
MTI - fidesz.hu