Ukrajna: Nagykoalíció az elnökválasztás után?
Ukrán szakértők nagykoalíció létrejöttét valószínűsítették szombaton az MTI tudósítójának a másnapi parlamenti választások esélyeit latolgatva.
Dátum: 2006-03-25 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:47.304277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola Csurilov szociológus, a TNS Ukraine marketing intézet vezérigazgatója az MTI kérdésére válaszolva reálisnak nevezte a népszerűségi listákon első helyen álló, Viktor Janukovics vezette ellenzéki Régiók Pártja és a 2004-es elnökválasztáson győztes Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk pártszövetség koalícióját. Csurilov szerint a "narancsszínű" koalíció egyik fő akadálya maga a Julija Timosenko Tömb (BJuT) vezetője, aki kormányfői posztnál alább nem akarja adni, Juscsenko viszont várhatóan fél koalícióra lépni Julija Timosenkóval, akiről egy évvel ezelőtt az a mondás járta, hogy ő "az egyetlen férfi Juscsenko csapatában".
A szociológus szerint az új kormányfő várhatóan semleges személy lesz, aki mindkét félnek megfelel majd. Nem zárta ki, hogy a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, Jurij Jehanurov marad a kormány élén a választások után is.
Juscsenko szavazói számára nagy tragédia lesz, ha létrejön a nagykoalíció. Nagy részük 2004-ben nem azért ment ki a Függetlenség terére tüntetni, mert annyira szerette Juscsenkót, hanem mert elege volt abból, ahogyan addig élt - véli Csurilov, aki szerint az ellenzék nem a saját tevékenységének köszönheti népszerűségét, hanem annak, hogy a "narancsszínűek" nem teljesítették az ígéreteiket.
Volodimir Polohalo neves ukrán politológus, aki a Timosenko vezette pártszövetség listáján maga is indul a parlamenti képviselőválasztáson, szintén nagykoalíció alakulására tippel. Mint mondta, a lakosság mintegy 40 százaléka szeretné, ha narancsszínű koalíció jönne létre a BJuT, a Mi Ukrajnánk, a szocialisták és a Pora-Reformok és Rend pártszövetség létrejöttével. Huszonöt százalékuk kék-fehér koalíciót szeretne a Régiók Pártja, a kommunista párt, a Natalja Vitrenko radikális baloldali politikus vezette tömörülés és a távozó parlament elnöke, Volodimir Litvin vezette Nemzeti Tömörülés részvételével, és csak 10 százalék szeretne nagykoalíciót. A legvalószínűbb mégis az, hogy a politikusok a közös kormányzás mellett döntenek. Polohalo szerint egy ilyen kormányzat féllegitim lenne, mivel az állampolgárok nem támogatnák.
Polohalo nem zár ki egy narancsszínű koalíciót sem, bár Juscsenko utóbbi időben tett nyilatkozatai nem erre utalnak. A Mi Ukrajnánk és a BJuT közösen 40 százaléknyi szavazatra számíthat a politológus szerint, aki kizárta a tiszta "kék-fehér" koalíciót, mert a Régiók Pártja, a kommunisták és Litvin tömörülése szerinte közösen sem szerzik meg a többséghez szükséges 226 képviselői helyet.
Polohalo szerint Juscsenko hatalma gyenge. Ha rászánja magát a nagykoalícióra, a maradék tekintélyét is elveszti, és továbbra is "gyenge" elnök marad. Nem csak amiatt, hogy a 2006 elején életbe lépett alkotmánymódosítás miatt a hatáskörei a parlament jogosítványai növelésével kisebbek lettek, hanem amiatt is, mert nem lesz elegendő támogatottsága az állampolgárok körében. Juscsenko, akinek a népszerűsége a tavalyi 70-ről 20 százalékra esett vissza, politikai öngyilkosságot követ el, ha beleegyezik a nagykoalícióba - mondta Polohalo.
Polohalo és Csurilov egyetértettek abban, hogy a választások demokratikusak, mivel egyenlő feltételek között folyt a kampány és tényleges verseny volt, de Polohalo szerint ugyanakkor nem átláthatóak és tiszták, mivel Timosenkón kívül senki sem közölte a választóival, kivel kíván koalícióra lépni, és kit akar kormányfőnek.
MTI - fidesz.hu