Merénylettel fenyegetőző dániai iszlámista
Leváltotta szóvivői posztjáról szombaton a dániai Iszlám Közösség Mohamed Akkarit, aki halálos fenyegetést intézett a dán parlament egy mérsékelt muzulmán képviselőjének, Naszír Hadírnak a címére.
Dátum: 2006-03-25 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:48.366839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Akkari azt mondta később a dán TV2-nek, hogy fenyegetése voltaképpen "csak tréfa volt", de ezt nem fogadja el az Iszlám Közösség. Akkari e kijelentése után nem lehet a szóvivőnk - mondta a szervezet egyik vezetője a DR dán rádióban.
A leváltott szóvivő egy francia tv-csatorna titkos kamerával még februárban készített felvétele miatt bukott le, amikor a muzulmán világot elborította a tiltakozás hulláma egy dán lapban Mohamed prófétáról megjelent karikatúrák miatt.
Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő élesen elítélte a választott népképviselő címére intézett fenyegetést. Elsebeth Gerner Nielsen ellenzéki politikus feljelentést tett Akkari ellen.
A megfenyegetett képviselő - a Demokratikus Muzulmánok Szervezetének egyik alapítója - nem egyszer állást foglalt a radikális dániai imámok uszító beszédei ellen. Emiatt többször megfenyegették már, s két éve folyamatos rendőri oltalom alatt áll.
MTI - fidesz.hu