Ecevit: elfogadhatatlan az iraki kurdok alkotmánytervezete
Bülent Ecevit török miniszterelnök szerint elfogadhatatlan az iraki kurdok csoportjai által nemrégiben előterjesztett alkotmánytervezet, mivel az teljességgel figyelmen kívül hagyja a központi kormányzatot - jelentette a Millijet című török lap szerdán.
Dátum: 2002-10-09 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:19.898040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tervezet elfogadhatatlan. Csaknem független állam státusát adná Észak-Iraknak - vélte Ecevit. Törökország elzárkózik a dokumentum elfogadásától, ha a kurdok jóváhagyják és ebben a formában véglegesítik a tervezetet" - hangsúlyozta a török elnök.
Ecevit nyilatkozata annak kapcsán hangzott el, hogy az öbölháború vége óta Észak-Irakot ellenőrzésük alatt tartó kurd pártok két legfontosabbika közös alkotmánytervezetet dolgozott ki, amely új, szövetségi alapokra épülő kormányzat kialakítását célozza Irakban.
A Maszud Barzani vezette Kurdisztán Demokratikus Pártja, valamint a Dzsalal Talabani irányítása alatt álló Kurdisztáni Hazafias Szövetség a múlt pénteken jelentette be, hogy - évek óta tartó ellenségeskedéseiket félretéve - szövetséget kötnek és megállapodnak az egységes kurd parlament munkájának a felújításáról is.
Ankara ellenzi egy független kurd állam megalakítását Irak északi részén, mert ez felerősítené a Törökországban élő kurd kisebbség autonómiát célzó törekvéseit.
MTI - fidesz.hu