Rágalomkampányt folytat az MSZP és az SZDSZ
A Vas megyei 2. számú választókerületben tovább folytatja az MSZP és az SZDSZ a Hende Csaba elleni lejárató rágalomkampányát. A mai napon megkezdték a sorrendben hatodik rágalmazó és becsületsértő szórólap terjesztését - írja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szombathelyi szervezete szombati közleményében.
Dátum: 2006-03-25 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:49.622655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vas megyei 2. számú választókerületben tovább folytatja az MSZP és az SZDSZ a Hende Csaba elleni lejárató rágalomkampányát. A mai napon megkezdték a sorrendben hatodik rágalmazó és becsületsértő szórólap terjesztését.
Eddig sem lehetett kétsége senkinek afelől, hogy vajon kik állnak a sokmilliós költségű, szervezett bűncselekmény-sorozat mögött. Ma azonban bizonyossággá vált, amit eddig is tudtunk. A déli órákban Csempeszkopács községben Egyed Zsolt zászlós vezetésével rendőri intézkedésre került sor, amelynek során igazoltatták Talabér Istvánt és Somlai Zsoltot, akik a nap folyamán Tanakajdon, Vasszécsenyben, majd Csempeszkopácson terjesztették a lejárató szórólapot. Az elkövetőktől az említett - aláírás és impresszum nélküli, tehát névtelen rágalmazó, becsületsértő - irományon felül a rendőrök lefoglaltak olyan szórólapot is, amely Gaál Angelika MSZP-SZDSZ közös jelölt nemeskoltai fórumát hirdette. Továbbá a gépkocsiban nagyszámú nagyméretű Gaál Angelika színes plakátot is találtak a rendőrök.
Talabér István arra a rendőri felszólításra, hogy nevezze meg megbízóját, az MSZP irodavezetőjének, Tölgyesi Editnek a Talabér István részére kiállított megbízólevelét mutatta fel, amelyhez mellékelte a Hiller István pártelnök által Tölgyesi Edit részére kiállított megbízólevelet is. A megbízólevél szerint Talabér István az MSZP megbízottjaként jogosult a választási kampány során eljárni. Dr. Hende Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje rágalmazás, becsületsértés miatt a helyszínen feljelentést tett. Az illetékes választási bizottság előtt is eljárást kezdeményezünk a fenti tényállás alapján.
Szombathely, 2006. március 25.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
szombathelyi szervezete