Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz felülvizsgálná az autópálya-szerződéseket

A Fidesz drágállja, ezért választási győzelme esetén felülvizsgálná a 2002 és 2006 között kötött autópálya-szerződéseket, míg a Nemzeti Autópálya Zrt. szerint az építési fajlagos árak reálértéken nem mutatnak nagyobb eltérést a két kormányzati időszak között.


Dátum: 2006-03-26 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:52.910816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek elmondta: a 2002 és 2006 kötött sztrádaépítési szerződések felülvizsgálati szándéka mögött nem kell boszorkányüldözést feltételezni, egész egyszerűen egy kormányváltáskor megtörténik az átadás-átvétel, és az új kormány elemi kötelessége lesz a korábbi kabinet garanciavállalásait, szerződéseit megvizsgálni.

Hozzátette: az elmúlt években a Fidesz erőteljesen kifogásolta a kormány épülő autópályáinak magas árát, amelyek összehasonlítva az 1998-2002 között épültek árával is szembetűnően magasak. "A jogászok át fogják vizsgálni az autópálya kivitelezői szerződéseket. Egyelőre nem ismerjük, hogy a kormány illetve beruházó cége milyen szerződéseket kötött a kivitelezőkkel, és a szerződés módosítására milyen jogi lehetőség van. Az is előfordulhat, hogy a szerződések megváltoztatására semmilyen lehetőségünk sem lesz, és csak megcsóváljuk a fejünket - fogalmazott Varga Mihály.

Varga Mihály szerint vannak olyan autópálya szakaszok, amelyek kilométerre vetítve kétszer-háromszor drágábbak, mint a korábbi kormány idején épültek. Erre példaként megemlített az Ordacsehinél épülő M7-es autópálya szakaszt, illetve a Köröshegynél épülő völgyhidat, amelynek mintegy 40 milliárdos összegét túlzottan magasnak ítélik. "A Nemzeti Autópálya Zrt. persze mindenféle számításokat hoz, hogy több lehajtó- és felhajtó és parkoló épült ezeken a szakaszokon, mégis az előző ciklusban az ugyanilyen tartalommal felépült sztrádák kevesebbe kerültek" - jelentette ki az alelnök. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a felülvizsgálat során kiderül: nem volt igazuk és például teljesen szabályos volt minden, és az építőanyagok megdrágulása okozta, hogy az elmúlt 4 évben magasabb áron épültek a gyorsforgalmi utak Magyarországon.

Béni Gyöngyi az NA Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy 2005-ös összehasonlító árakon: a 2000 és 2002 között épült M3-as kilométerenként csaknem 940 millió forintba került, az M6-os 2005-2007 között elkészülő része pedig megközelíti az 1,2 milliárdot, míg az M0-s 26,5 kilométeres szakaszán az átlag 1 milliárd forint alatt van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek