Limuzinból nézve más a világ
A polgári, nemzeti értékeket valló emberek családja soha ilyen nagy, széles, bátor és elszánt nem volt - mondta Orbán Viktor országjáró körútjának Csongrád és Békés megyét érintő állomásain vasárnap.
Dátum: 2006-03-26 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:54.407253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A luxusbaloldal, amely egy lesötétített limuzin hátsó üléséről nézi Magyarországot, úgy látja, nincs kormányváltó hangulat. Én, aki megtanultam, hogy ki kell szállni a kormányzati limuzinokból, hogy az ember megismerhesse Magyarországot, pontosan látom (...) mást sem akarunk, csak kormányváltást - mondta a pártelnök a Fidesz választási programját ismertető vasárnapi, Csongrád és Békés megyét érintő kampánykörútján.
Magyarországnak új munkaalapú gazdaságra, a sikerre és a szolidaritásra épülő államra és szavatartó, felelősségteljes politikára van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor.
A Fidesz miniszterelnök-jelöltje a Fidesz választási programját ismertette Szegeden, Makón, Hódmezővásárhelyen, Orosházán és Mezőkovácsházán nagygyűléseken. Elmondta, ma Magyarországon több mint 455 ezer munkanélküli van és további 300 ezer olyan ember, aki csak hébe-hóba jut munkalehetőséghez. Magyarországon nem piacgazdaság, hanem vadkapitalizmus működik, ahol az erősek maguk alá gyűrik a gyengébbeket. "Ezt a gazdasági rendszert szeretnénk egy valódi szolidáris piacgazdasággal fölváltani" - közölte.
Az államnak - amely ma ahelyett, hogy megvédené az embereket, összefog a nagytőkével - biztosítania kell a lehetőséget a sikereseknek, és támogatnia kell a rászorulókat - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az országnak sikeres, szavatartó és felelősségteljes politikára van szüksége. A Fidesz bevezetné a miniszterelnök és a miniszterek személyes anyagi felelősségét: amennyiben a kormány nem teljesítené a parlament által elfogadott költségvetést, tagjai nem kapnák meg fizetésük egy részét - jelentette ki a pártelnök.
Kifejtette, a magyar nemzet nem megosztott, hiszen vannak közös célok, amelyeket az emberek pártpolitikától függetlenül a magukénak vallanak. Ezek a biztos megélhetést nyújtó munka, a saját otthon és a biztonságot adó család.
A politikus arra kérte a nagygyűlések résztvevőit, ne a közvélemény-kutatásokra figyeljenek, hanem a következő hetekben keressék meg a reményvesztett, fásult embereket és mondják el nekik, hogy április 9-én jöjjenek el választani, mert ahhoz, hogy visszatérjen a remény Magyarországra nem kell nagy dolgokat végrehajtani, csupán két egymást keresztező egyenest kell a jó helyre behúzni.
MTI - fidesz.hu