Meghalt Buck Owens amerikai country-sztár
Hetvenhat éves korában bakersfieldi otthonában elhunyt Buck Owens amerikai country-énekes, gitáros.
Dátum: 2006-03-26 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:55.325002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A texasi farmercsaládból származó Owens a műfaj egyik legnagyobb sztárjának számított, akinek pályafutása az 50-es években indult. Énekstílusa, a rock and roll-elemeket sem nélkülöző feszes gitárjátéka, amelyet "bakersfieldi hangnak" neveztek, sokakat megihletett a következő évtizedekben, többek között a Creedence Clearwater Revivalt és a Grateful Deadet is. Legnagyobb slágere az Act Naturally volt, amely 1962-ben 16 hétig állt az amerikai toplisták élén. A dalt három évvel a Beatles is előadta, Ringo Starr énekével, majd 1989-ben Owens és Ringo közös felvételt is készítettek a dalból. Hasonlóan nagy sikert aratott az Emmylou Harrissel duettben előadott Together Againnel, az I,ve Got A Tiger By The Taillel, a Love,s Gonna Live Here-rel és a My Heart Skips A Beattel. Utolsó "number 1" dala az 1988-ban megjelent Streets of Bakersfield volt.
Owens volt 17 évig, 1969 és 1986 között a házigazdája az amerikai televíziózás egyik legnagyobb sikerű country-show-jának, a Hee Haw-nak. 1996-ban beválasztották a Country zene Dicsőségcsarnokába.
MTI - fidesz.hu