Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ratko Mladic kiadatásától függ Koszovó sorsa is?

Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter szerint az Európai Unió nem fogja felfüggeszteni április 5-én a társulási tárgyalásokat Belgráddal, de a politikus arra figyelmeztetett, hogy Szerbiának két-három héten belül ki kell adnia a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Ratko Mladic népirtással vádolt volt boszniai szerb katonai vezetőt, amennyiben meg akarja akadályozni Koszovó különválását.


Dátum: 2006-03-26 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:28:56.214874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tartok attól, hogy több időnk nincs rá. Ha Mladic ez idő alatt Hágában lesz, jó esélyünk lesz arra, hogy megvédjük Szerbia területi egységét, annak a ténynek az elfogadásával, hogy az albán többség fog uralkodni Koszovóban, és Koszovónak teljesen önálló, Szerbiával párhuzamos útja lesz az EU-ba" - mondta Draskovic a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban vasárnap megjelent interjújában.

Draskovic szerint a nemzetközi közösség képviselőivel folytatott tárgyalásain minden Hága körül forog. Szerinte olyan hangokat is lehet hallani, hogy az albánoknak lehetetlen lesz megvédeni Koszovó függetlenségének eszméjét, amennyiben Szerbia haladéktalanul teljesíti a Hága iránti kötelezettségeit. Magyarázata szerint ha ez megtörténik, az országot felveszik a NATO békepartnerségi programjába, Belgrád aláírja a stabilitási és társulási tagságról szóló szerződést az EU-val, ami megnyitja a kapukat a NATO előtt, ez pedig minőségében javítani fogja az ország státusát a demokratikus világban.

A külügyminiszter szerint éppen ez akadályozná meg Koszovó függetlenné válását, mert - mondta - "demokratikus országok határait nem lehet erőszakkal megváltoztatni".

Draksovic szerint az EU április 5-én nem fogja felfüggeszteni a társulási tárgyalásokat Belgráddal, függetlenül attól, hogy milyen lesz Carla Del Ponte hágai főügyész jelentése. "Komolyabb elakadás sem lesz. A legrosszabb esetben a tárgyalások folytatásának elhalasztása várható a hágai kötelezettségek teljesítéséig" - mondta

Draskovic.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek