A Janukovics vezette ellenzék szerezte a legtöbb szavazatot az ukrán parlamenti választásokon
Három exit poll-felmérést végző cég és az Összukrajnai Szociológiai Szolgálat első adatai szerint a Viktor Janukovics vezette ellenzéki tömörülés végzett az első helyen a vasárnap tartott ukrán parlamenti választásokon, amelyek eredményeként valószínűleg hét párt jutott be az új törvényhozásba.
Dátum: 2006-03-27 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:02.319393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamentbe történő bejutáshoz az egyes pártoknak legalább három százalékos eredményt kellett elérniük. A szociológiai szolgálat szerint a Janukovics irányította Régiók Pártja (PR) szerezte a legtöbb szavazatot, adatai szerint 27,5 százalékkal végzett az első helyen. A három másik intézet 33,28 százalékosra tette a főként az oroszajkú lakosság támogatását élvező egykori kormányfőnek, illetve a 2004 decemberében rendezett elnökválasztás vesztesének választási sikerét. Második helyen a Julija Timosenko vezette Julija Timosenko Tömb
(BJuT) végzett a voksok 21,6 százalékával. A hivatalban lévő államfőt, Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk Pártszövetség (NU) a szavazatok 15,6 százalékát szerezte meg a szolgálat felmérése szerint.
A két utóbbi politikai erőre leadott szavazatok százalékos megoszlását illetően a különböző exit poll-felmérések adatai között csak minimális különbség van. E három párton kívül nagy valószínűséggel a parlamentbe jutott még az Olekszandr Morozov vezette Ukrajnai Szocialista Párt, az Ukrajnai Kommunista Párt, a távozó parlament elnöke, Volodimir Litvinov vezette Nemzeti Tömörülés és a Natalja Vitrenko radikális szocialista pártvezető irányította Népi Ellenzék Tömörülés. Az új kormányt a vasárnapi választások kimenetele alapján létrejövő parlament nevezi ki. A nemrégiben megalkotott ukrán alkotmányreform lényegesen szűkíti az államelnök jogköreit.
Kész az összes politikai párttal együttműködni Viktor Janukovics, akinek pártja kapta legtöbb szavazatot a vasárnapi ukrajnai elnökválasztásokon. A Régiók Pártjának a vezére a voksolás után tartott elsősajtóértekezletén úgy vélte: győzelmükkel új fejezet nyílt az ország történetében. A váratlanul nagy sikert elkönyvelő Julija Timosenko volt kormányfő a választási eredményt értékelve azt hangoztatta, hogy az egy évvel ezelőtti "narancsos forradalom" három liberális pártjának a koalíciója "gyakorlatilag kész". Timosenko egyben közölte: amennyiben visszatérhetne a hatalomba semmisnek nyilvánítaná az idei orosz-ukrán gázár-szerződést.
MTI - fidesz.hu